#Sport
A Fradi újraválasztott elnöke csodálkozna, ha a köztársasági elnök aláírná a sportvezetők összeférhetetlenségi törvényét.
Ahogy az várható volt, kedden, a Ferencváros tisztújító közgyűlésén újabb négy évre megválasztották az egyesület elnökének Kubatov Gábort. Magyar Péter miniszterelnök azonban gyorsan reagált a hírre, a kormányfő szerint ez csak pár hétig marad így, a parlament hamarosan elfogadhatja ugyanis az összeférhetetlenségi törvényt. Az FTC elnökségének tagjai ugyanakkor továbbra sem tudnak mást elképzelni a zöld-fehér klub élén.
Vasmarokkal irányít a rezsim.
Az UEFA szerint erre azért volt szükség, mert a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek.
Rendhagyó megoldás.
Dr. Borbély Zoltán jogász mondta el a Blikknek, mi történhet most, hogy Kubatov Gábort ismét a Ferencváros elnökének választották. A szakértő szerint az összeférhetetlenségi törvény múltra vonatkozó szabályozása alkotmányossági aggályokat vethet fel. Szerinte, ha az a cél, hogy a politika és a sport elváljon egymástól, megfontolandó lehet Kubatovnak a politikai pártból való kilépése.
Negyedosztályú csapat búcsúztatta a Ligakupából az Arsenalt
A világbajnoki címvédő szeretné egyengetni a tehetségek útját.
A kormány a sport-tao megszüntetését a közpénzek átláthatóbb és politikai befolyástól mentes felhasználásával indokolja.
A Kajrat Kazahsztán legjobb akadémiáját működteti, öt komplexumában összesen tizenhat pálya van, ráadásul a felnőttcsapat jelentős részét is saját nevelésű labdarúgók alkotják.
Borbély Balázs erős csapatot küld a pályára.
Magyarázatot követeltek a történtekre a kupakudarc után.
Ha egy üzlet beindul.
A dán olimpiai és vb-érmes szerződése a szezon végén lejár, és maga is elismerte, hogy bizonytalan a jövője.
Az előző vezetés 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adott ki.
Orbán Viktor falujának fociakadémiájánál 11 évad alatt csak négy látvány-csapatsportági szövetség részesült több támogatásban.
Emberhátrányban szerezte meg a győztes gólt a Bihar FC, amely október 27-én, kedd délután 2–1-re nyert az FK Csíkszereda otthonában a labdarúgó Román Kupa C csoportjának második fordulójában. A váradiak Florian Haită kiállítása után, 1–1-es állásnál kerültek nehéz helyzetbe, mégis sikerült újra vezetést szerezniük, majd a lefújásig megőrizniük előnyüket.
Erik Lincar szerint együttese taktikailag jól oldotta meg a feladatot.
Nem törekedett hosszú labdabirtoklásokra, a választott játék pedig…
Lamine Yamal édesapja, Mounir Nasraoui ismét súlyos vádakkal néz szembe. A hírek szerint csúnya botrányt okozott, mielőtt elindult volna a londoni Aranylabda-gálára.
Az iráni rezsim felakasztott egy iráni hegymászót, mert részt vett a kormányellenes tüntetéseken. Idén már ő volt a hatodik kivégzett sportoló, és még továbbiak ellen is vannak halálos ítéletek. Az iráni vezetés sportolók kivégzésével akar üzenni országuk társadalmának.
Angyal Dániel csapata, a görög Olympiakosz a montenegrói Jadran Herceg Novi ellen a hajrában egyenlített, majd ötméteresekkel diadalmaskodott.