#Sport
Súlyos következménye lett a kiállításnak.
Rosszul zárult az austini időmérő Lando Norris számára.
A Honvéd vezetett, de a Vörös Lobogónak még volt négy elmaradt meccse, amiket sohasem pótoltak.
A belga vezetőedzőt továbbra is kórházban tartják.
A magyar válogatott magját adó akadémiából idén már hatan igazoltak külföldre.
A döntőig fantasztikusan menetelt a csapat.
A 96. percben jött a csattanó.
Edzői értékelések a DAC 5:0-s győzelme után.
A Kisvárda 1-1-es döntetlent ért el a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján. Supka Attila várdai tanítványai sorozatban harmadik bajnoki mérkőzésükön zártak ezzel az eredménnyel. A két csapat között pedig maradt a kétpontos különbség a tabellán.
A Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést.
A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére 7 millió fontot különítenek el.
Ráadásul most a Chelsea vendégeként, szóval már azt sem lehet mondani, hogy csak a friss feljutó Coventryt tudják megverni.
A gyengén rajtoló Tottenham összekapta magát, az Arsenal pedig kihasználta a Manchester City vereségét.
A zöld-fehérek erejéből csak kozmetikázásra futotta.
A magyar kapus ezúttal is bemutatott néhány fontos védést.
A hétszeres világbajnok jutott egyedül 1:35 perc alá.
A házigazda gól- és emberelőnyben is volt, mindhiába.
A mögötte haladó versenyzőnek esélye sem volt az ütközés elkerülésére.
Így nyolc forduló után is veretlen maradt a fővárosi együttes.
A címvédő ETO FC Győr házigazdaként 1-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó-OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati játéknapján, ezzel pontszámban utolérte a listavezető Puskás Akadémiát. A győriek egymás után a második sikerüket aratták. A fővárosi lila-fehérek egy hete is kikaptak, idegenben pedig már négy meccs óta nyeretlenek.