#Sport
Vécsei gyönyörű gólt szerzett a 80. percben, majd a hosszabbításban Horváth Kevin is betalált az angyalföldi kapuba.
Gross öngólja után Isak is betalált, kikapott Liverpoolban az eddig remeklő Brighton.
Álex Berenguer gólt szerzett, majd három gólpasszt osztott ki a Getafe ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen.
A meccs legjobbja, a vendégek válogatott szélső ütője, Kiss Gréta 31 pontig jutott.
Az első félidőben eldőlt a mérkőzés.
Már az első félidőben eldőlt a győzelem.
Az FTC öt perc alatt lerendezte az örökrangadót és három helyet ugrott előre a tabellán.
Összefoglalónk a II. liga és a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának hétvégi küzdelmeiről.
A győri döntetlen után ezúttal a győzelem is összejött.
A Nagyváradi VSK 36–27-re alulmaradt a Zilahi Dinamyc vendégeként a férfi kézilabda-másodosztály C csoportjának hatodik fordulójában. A váradiak jól kezdték a mérkőzést, és negyedóra elteltével már 8–5-re vezettek. A piros-kékek előnye négygólosra is nőtt, a folytatásban azonban a hazaiak fokozatosan felzárkóztak.
A zilahiak a 28. percben előbb egyenlítettek, majd az első félidő utolsó másodpercében a vezetést is átvették (15–14).
A második játékrészben már egyértelműen a házigazdák akarata…
A violák továbbra is küszködnek a helyzetek kihasználásával.
Dárdai Palkó vezetést szerzett a Puskás Akadémiának az első félidőben, amit édesapja, az Újpest sportigazgatója, Dárdai Pál is megünnepelt a helyszínen. A forduló előtti utolsó Nyíregyháza azonban Manner Balázs révén még a szünet előtt egyenlített a listavezető otthonában. A győztes gólt Marko Kvasina szerezte, így a Szpari meglepetésre győzni tudott Felcsúton.
Fontos három pontot gyűjtött be a Liverpool.
Az eredményei alapján ott van a helye a fiatal pilótának.
Szőcs Zsófi az U11-es korosztály versenyzőjeként szerezte meg a szlovák bajnoki címet.
Vécsei Bálint meghúzta a váratlant.
Sokáig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel zárul a Vasas és a Paks összecsapása a labdarúgó NB I-ben, ám a hajrában a vendégek két találattal eldöntötték a három pont sorsát. Vécsei Bálint látványos félollós góllal törte meg az angyalföldiek ellenállását, majd Horváth Kevin is betalált. A 2-0-s sikerrel a Paks feljött a tabella harmadik helyére.
Ilyet még nem látott a világ.
Vasárnap délelőtt három találkozóval fejeződött be a honi második vonal 14. fordulója.
Soha nem szabad feladni!