#Sport

0 komment

Magyarországi szerződéssel akarhatta kijátszani a szabályokat: két évre eltiltották a brazil labdarúgót

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottság két évre eltiltotta a Corvinul Hunedoara brazil játékosát, Roger Juniót. A brazil támadó középpályás közel 31 ezer euróval, átszámítva 11,3 millió forinttal tartozik korábbi együttesének, a kolozsvári CFR Clujnak. A történet magyar vonatkozása, hogy a 30 éves focistának a magyar másodosztályú Szentlőrinccel közösen kellett volna rendeznie az adósságot, ahol azonban hivatalosan egyetlen napig volt igazolt játékos.
0 komment

Halála után megható szavakkal búcsúzott kedvenc klubja Patrick Stewarttól

A futball szeretete, és az igazi klubhűség mindhalálig tart, szó szerint! Sir Patrick Stewartról, a szerdán elhunyt színészlegendáról egy futballmeccsen készült élete utolsó nyilvános fotója, amint szeretett csapatának, a Huddersfield Townnak szurkol. A hollywoodi ikon – aki leginkább a Star Trekben és az X-Menben nyújtott alakításairól volt ismert – 86 éves korában, az Alzheimer-kórral folytatott küzdelmet követően hunyt el.
0 komment

Európa elitjében a Fradi: a zöld-fehérek hátukon cipelik a magyar futballt az európai ranglistán

Friss statisztika látott napvilágot a nemzetközi kupaporondon szereplő futballklubok teljesítményéről. Az adatok alapján a Ferencváros az egész európai mezőny második leghatékonyabb csapata a saját hazájának gyűjtött UEFA-koefficiensek tekintetében. A zöld-fehérek ezzel a kontinens szinte összes csapatát maguk mögé utasították a nemzeti együtthatóhoz való hozzájárulásban.
0 komment

A szoftver is feladta a Guinness-rekordot ostromló gólzáporban

Még a jegyzőkönyvvezető programot is próbára tette az FK Csíkszereda női U19-es labdarúgócsapatának góltermése. A székelyföldiek október 28-án, szerdán a csíkszeredai Erőss Zsolt sportkomplexumban fogadták a Bukaresti Dinamo együttesét az ifjúsági bajnokság 1. csoportjának hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A hivatalosan rögzített 50–0 önmagában is meghökkentő, a házigazdák szerint azonban ennél is nagyobb különbség alakult ki a pályán. A klub közlése alapján 53 gólt szereztek, ám a…

Bejelentkezés vagy regisztráció