#Sport
Yaakobishvili Áron aligha álmodhatott volna emlékezetesebb bemutatkozásról.
Az Olaj nyáron érkező finn edzője bízik abban, hogy csapata sikerrel veheti a FIBA Európa-kupa első csoportkörét, és hangsúlyozta, a pálya mindkét térfelén javul a teljesítményük.
Nem szabad siettetni, veszélyesek az izomsérülések.
Mindkét mérkőzést november 21-én pótolják.
Az Inter szurkolói tiltakoztak a régi stadion lebontása ellen.
A futballrajongók ismerik azt az érzést, amikor még évekkel később is bevillan egy-egy ikonikus pillanat egy meccsről. Épp ezért kiválasztottunk tíz olyan képet, amely talán még azoknak is ismerős, akik egyébként nem látták az adott meccset.
Minden idők egyik legnagyobb labdarúgója volt a világbajnok legenda.
Gyászszünettel kezdődik a Villarreal-Espanyol összecsapás.
Beindult a CR-mágia.
A játékérettsége, az alázata és a pályán hozott döntései emelik korosztálya legjobbjai közé Magyar Lórántot. Magyar Péter és Varga Judit fia szerdán az albánok ellen Tiranában 1-0-ra elveszített felkészülési találkozón debütált az U15-ös labdarúgó-válogatottban. A Blikknek nyilatkozó Horváth Csenger már több mint egy évtizede követi nyomon a magyar tehetségeket. Korábban olyan kiemelt akadémiákon vezette a fiatalok felderítését, mint az ETO vagy az MTK utánpótlása. Szerinte a 14 éves…
Továbbjutás esetén az FTC a Debrecennel vagy a másodosztályú Ajkával találkozik.
A futsal Bajnokok Ligájában befejezi szereplését az Újpest, az NB I-ben négy meccsre kerül sor.
Véget ért a csoportkör, kialakult a középdöntő mezőnye.
A BBC honlapján megjelent elemzés megfejtette José Mourinho edzői titkát, s még arra is kitért, hogy a Különlegesnek becézett edző mennyiben más, mint az utóbbi néhány év legsikeresebb szakvezetői.
A Szeged 31-26-ra nyert a svéd IFK Kristianstad otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének utolsó fordulójában, csütörtökön. A szegedieket Mikler Roland káprázatos teljesítménye is segítette. A mérkőzésnek nem volt tétje, mert már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat kiesik a BL-ből és átkerül az Európa Ligába.
Az Újpest FC 3-1-re nyert a másodosztályú Szeged otthonában a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén, ezzel a nyolcaddöntőbe jutott. A lila-fehérek büntetőt hibáztak a mérkőzésen. Ezzel teljessé vált a nyolcaddöntő mezőnye.
Kisorsolták a nyolcaddöntő párosítását a Magyar Kupában.
Leimeter Csaba három gólt lőtt a Flensburgnak, de csapata így is kikapott.
Az Erőss Zsolt Aréna műfüves pályáján történtek miatt a szövetség adatbázisa elérte kapacitásának maximumát: kiderült, hogy ötvennél több gólt nem rögzíteni egy meccsen egy csapathoz.
A Szeged kézicsapata győzelemmel búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a veterán kapus brillírozott.