#Sport
Larkin már a második NHL-játékos ősszel, akit fizetés nélküli felfüggesztéssel sújtottak.
„Továbbra is keményen kell dolgoznunk, és meg kell próbálnunk újabb pontokat szerezni. Ha ott lehetnénk a következő körben, az nagyszerű eredmény lenne.”
Szürreális jeleneteknek lehettek szemtanúi azok a szurkolók, akik megnézték a Green Bay Packers–Carolina Panthers profi amerikaifutball-liga (NFL) nyolcadik fordulójának csütörtöki nyitómérkőzését. A 27-19-es hazai győzelmet hozó mérkőzésen Christian Watson ugyan megsérült és mentő vitte kórházba, végül visszatért a pályára. Korábban is akadt példa arra, hogy egy játékos súlyos sérülése ellenére vállalta a játékot.
Szenzációs visszatérésre készül Fazekas-Zur Krisztina. A négy éve visszavonult kétszeres olimpiai bajnok kajakos tavaly még az amerikai hölgyeket készítette fel a Newport Aquatic Centerben, ezúttal viszont már magát hozná csúcsformába férje társaságában. A 46 éves, magyar–amerikai kettős állampolgárságú sportoló vágya, hogy ezúttal amerikai, tehát hazai színekben lehessen ott a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokon.
Törött kézzel mutatott be bravúrt a Szeged kapusa. Rostislav Prokop az Újpest elleni Magyar Kupa-mérkőzésen, súlyos sérüléssel fogta meg a vendégek tizenegyesét. A hősiesen küzdő kapus nem sokkal később könnyek között hagyta el a játékteret.
Lewis Hamilton kedvese korábban Martin Brundle-t is kellemetlen helyzetbe hozta.
Egyre mélyebben a fehérvári futball.
Legutóbb Kovács Patrik képviselte a magyar színeket.
Soha nem látott jeleneteknek és elképesztő különbségnek lehettek szemtanúi mindazok, akik követték a román női ifjúsági (U19-es) labdarúgó-bajnokság pótolt mérkőzését. Az FK Csíkszereda hazai pályán kiütötte a bukaresti SC Dinamo 1948 együttesét. Az összecsapás azonban nemcsak az elképesztő eredmény miatt került reflektorfénybe: a szövetség nyilvántartó rendszere egyszerűen nem bírt el ennyi találattal.
A legendás brit színész imádta a labdarúgást.
Megkönnyebbülhet Ángel Di María és családja. Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte egy rosariói bíróság azt a férfit, aki 2024-ben lánya megölésével fenyegette az argentin világbajnok futballsztárt. A 45 éves Sergio Di Vanni a Newell’s Old Boys szurkolója, a fenyegetésekkel azt próbálta megakadályozni, hogy Di María visszatérjen nevelőegyesületéhez, a rivális Rosario Centralhoz.
Visszatér Afrikába a Dakar-rali, a jövő évi seregszemle Portugáliából rajtol január 9-én és Marokkóban zajlik január 23-ig.
Felveszi a harcot az online zaklatók ellen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Mohammed Ben Szulajem elnök elárulta, erre azért is kerül sor, mert az Alpine Forma–1-es csapatában versenyző Pierre Gaslyt több ezer fenyegetés érte a Spanyol Nagydíj után. A büntetés akár az újságírókat is érintheti.
Annak idején a ringben rettegtek Mike Tyson ütéseitől az ellenfelek, a Borsod-Abaúj Zemplén megyei focipályákon viszont Mike Tyson lövéseitől tarthatnak a kapusok. Na persze nem a 60 éves amerikai bokszlegenda öltötte magára a Mádi FC mezét, hanem egy 16 esztendős fiúról van szó, akinek a szülei igazán különleges nevet választottak. Gondolhatnánk, hogy rajonganak az ökölvívásért, azonban egyáltalán nem erről van szó.
Edzője nem volt hajlandó belemenni a klub döntésének részleteibe.
A Bournemouth edzője lerántotta a leplet a magyar válogatott játékos állapotáról.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottság két évre eltiltotta a Corvinul Hunedoara brazil játékosát, Roger Juniót. A brazil támadó középpályás közel 31 ezer euróval, átszámítva 11,3 millió forinttal tartozik korábbi együttesének, a kolozsvári CFR Clujnak. A történet magyar vonatkozása, hogy a 30 éves focistának a magyar másodosztályú Szentlőrinccel közösen kellett volna rendeznie az adósságot, ahol azonban hivatalosan egyetlen napig volt igazolt játékos.
Egy súlyos sérülés miatt nem valósult meg az álma.
Jóval hosszabb kihagyás vár a Nagyszombatban is remeklő középpályásra, mint elsőre hitték.