#Sport

0 komment

„A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel

A brit és a svájci tornasportban elért sikerei után a hazai utánpótlásban szerette volna hasznosítani a tapasztalatait Jordanov Zoltán, ám azzal szembesült, hogy az edzőkollégák egy része szabotálja a közös munkát. Jordanov úgy véli, a női szövetségi kapitány hangolta ellene a többi edzőt.
0 komment

A piros lap után büntetett a Debrecen: a Puskás nem tudta kihasználni a címvédő botlását – videó

A Debrecen 3-1-re győzött az emberhátrányban záró, a forduló előtt listavezető Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó NB I 12. fordulójában, ezzel feljött a tabella harmadik helyére. A felcsúti együttes ebben az idényben továbbra sem szerzett pontot olyan találkozón, amelyen hátrányba került. A hajdúságiak a mérkőzés elejétől magukhoz ragadták az irányítást, és kétgólos sikerrel vitték el a három pontot a Pancho Arénából.
0 komment

Egyetlen gól döntött az érmelléki rangadón

Az Érmihályfalvi Unirea 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Székelyhídi Sasok együttesét. Bár a tabella alapján a székelyhídiak valamivel esélyesebbnek számítottak, a két csapat rangadóin rendszerint háttérbe szorulnak az előzetes várakozások. A mérkőzés elején a Sasok birtokolták többet a labdát, és több veszélyes támadást is vezettek, a hazaiak azonban gyors ellentámadásokkal próbáltak válaszolni. A vezető találatra egészen az első félidő utolsó percéig kellett várni. Szénási Márk a szélen…
0 komment

Kötöttfogásban is bizonyított a Gaál Wrestling Team – három versenyző, három érem Nagymegyeren

Újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött a Gaál Wrestling Team. A szabadfogású U13-as országos bajnokságot követően ezúttal kötöttfogásban mérettették meg magukat a klub fiatal birkózói a Nagymegyeren megrendezett szlovák bajnokságon. A Gaál Wrestling Team elsősorban a szabadfogásra specializálódott, így a kötöttfogású verseny külön kihívást jelentett a sportolók számára. A betegségek miatt több versenyző is kénytelen […]
0 komment

Példátlan jelenet: hátulról letarolta, eltörte a játékos lábát a bíró – videó

Döbbenetes sérülés borzolta a kedélyeket az észak-amerikai egyetemi amerikaifutball-bajnokságban. A játékvezető az egyik játékmegszakítás során megcsúszott a gyepen, és magával vitte az East Carolina védőjét. A szerencsétlen ütközés súlyos következménnyel járt: a 19 éves David Coleman Jr. lábtörést szenvedett a bizarr incidensben.

Bejelentkezés vagy regisztráció