#Sport
Morientes, McManaman és Raúl szerepében ezúttal Valverde, Güler és Mbappé volt.
A vendégek vezetőedzője, Adrian Dulcea értékelt elsőként a Bihar FC–Slatinai VSK mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A labdarúgó II. Liga 13. fordulójában Nagyváradon 1–0-ra nyerő együttes két vereséggel a háta mögött érkezett a Bodola Gyula Stadionba, ezért a szakember különösen fontosnak tartotta az alapos felkészülést. Elégedetten állapította meg, hogy játékosai jól alkalmazták az edzéseken gyakoroltakat, és úgy vélte, a pályán mutatott teljesítményük alapján rászolgáltak a három pontra.…
10–10-es rendes játékidő után ötméteresekkel győzte le a görög NC Haniát.
Sokáig úgy tűnt, meg se lehet tartani az időmérőt, végül a címvédő zárt az élen.
Öt évre kitiltották az Olaszország és az Európai Unió területén található futballstadionokból azt a ferencvárosi szurkolót, aki csütörtökön egy Benito Mussolinit ábrázoló pólóban a milánói dóm előtt a fasiszta diktátort éltette, és társaival karlendítéseket mutatott be – írta az ANSA olasz hírügynökség.
A nemzeti együttes február 27-én látogat Svédországba, majd a csoport zárásaként március 3-án fogadja Örményországot.
„Hat héten át tartó, emberfeletti harcot vívott, de a teste végül feladta a harcot.”
Norris sorban harmadszor nyerte az interlagosi időmérőt, ezúttal hatalmas esőben.
A Vasas a Ferencvárost fogadja vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Az FK Csíkszereda gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Kolozsvári Universitateával a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 15. fordulójában. A legutóbbi idény ezüstérmese jó formában érkezett Csíkszeredába,
hiszen a Vajdahunyadi Corvinul és az FCSB legyőzése után sorozatban harmadik bajnoki sikerére készült.
A házigazdák kezdték aktívabban a mérkőzést, Nino Kukovec előtt két gólszerzési lehetőség is adódott, ám előbb Lefter kapus védett, majd a támadó fejese elkerülte a kaput. A…
Nem mindennapi meglepetésben volt része Willi Orbánnak, a magyar labdarúgó-válogatott védőjének. Az RB Leipzig futballistája a 400. tétmérkőzését játszotta a német klub színeiben, a jubileum alkalmából pedig a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen is személyes videoüzenetben köszöntötte. A holland pilóta ráadásul egy meghívást is tartogatott számára.
Majdnem az NB I-ben kötött ki a csapat edzője.
Az AG Sport VII. ligában a házigazda Csilizradvány nyerte a gólokban bővelkedő (8 találat) csilizközi derbit.
Az ETO csoportjában a Storhamar idegenben gyűjtötte be a két pontot.
Súlyemelésben lenyomhatják Kínát, az U17-es lány focivébén megint a dobogón.
Bravúros feltámadással nyitott NB I-es edzőként Kanta József.
Szemerey Zsófi kilenc, Hatadou Sako nyolc védéssel járult hozzá a két pont megszerzéséhez.
A labdarúgó III. Liga 12. fordulójának szombati játéknapján a Biharszentandrási Crișul döntetlent játszott a Tasnádi Unirea otthonában, míg a Transilvania Sport Academy hazai pályán szenvedett vereséget a Kolozsvári Sănătateától.
A Crișul Cosmin Berindea 26. percben értékesített szabadrúgásával került hátrányba, de a 42. percben Chindlea Maftei beadása után kiegyenlített. A szünet előtt Sebastian Cucu akár a vezetést is megszerezhette volna, ám lövését Luca Potra hárította.
A fordulás után a…
Az újonc Kispest-Honvéd hiába vezetett 2–0-ra a szünetben, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának második szombati mérkőzésén.
A török bajnokság parádézó újonca a Galatasaray otthonában sem vallott szégyent.