#Sport
Szexuális erőszak vádjával áll bíróság elé Fabio Paim a Chelsea korábbi labdarúgója. Az egykor szupertehetségnek kikiáltott, majd a futballt hátrahagyva felnőttfilmes karrierbe kezdett portugálról egy 20 éves egyetemista lány állítja, hogy betört a lakásába, majd megerőszakolta. Paim hamarosan nemi erőszakkal, rongálással és birtokháborítással áll bíróság elé, pedig egykor még Cristiano Ronaldo sajátjánál is fényesebb jövőt jósolt neki.
Három bajnoki győzelem után a Román Kupában is folytatta sorozatát a Bihar FC, amely a C csoport második fordulójában 2–1-re nyert az FK Csíkszereda vendégeként október 27-én, kedd délután. A váradiak bátran futballoztak, és bár Florian Haită kiállítása után védekezésre kényszerültek, emberhátrányban is volt erejük megszerezni a győztes gólt. Erik Lincar csapata ezzel négy pontra növelte csoportbeli pontszámát, így az utolsó forduló előtt versenyben maradt a negyeddöntőbe jutásért.
A Bihar FC…
A Vasas a legutóbbi három meccsén nyeretlen az NB I-ben.
A magyar válogatott játékos lehet a taktikai változások nagy nyertese.
Mindkét magyar birkózó iráni ellenféllel szemben maradt alul.
Különleges okból maradt le klubja hivatalos csapatfotózásáról a magyar válogatott futballista.
+1 hasonló
Udvardy Panna viszont kiesett a nyitókörben.
+1 hasonló
Több mint ötven öltéssel kellett összevarrni.
A szurkolókkal korábban balhéző tréner érkezett a kispadra.
A csapatok több mint felét pontlevonással büntették az idény során.
A pilóta pontosan tudja, milyen hosszú idő telt el 2015 óta.
Major Veronika ismét kitett magáért a sportlövő-világbajnokságon.
Megható gesztust tett a Tenerife futballcsapata: ígéretet tett arra, hogy anyagilag támogatja Jesús de Miguel egyéves lányát 18 esztendős koráig. De Miguel tragikus módon vesztette életét kedden reggel, miután előző napon az Andorra elleni mérkőzésen az ellenfél kapusa mellkason rúgta. Újraélesztették, de másnap a szervezete feladta a harcot.
Három aranyérem a 2008-as pekingi olimpián, üzleti adminisztrációból szerzett mesterdiploma és szakmai vezetői tapasztalat: Stephanie Rice látszólag minden adott egy sikeres karrierhez. Ennek ellenére az ausztrál úszólegenda nem talál munkát. Nyolc hónap és számos elutasítás után 38 évesen úgy döntött, hogy cselekszik és új karriert kezd.
Hamarosan a Nemzetek Ligája csoportelsőségért száll harcba a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink novemberben a B-divízió utolsó két fordulójában Grúzia és Észak-Írország ellen játszanak. Amennyiben a válogatott mindkét mérkőzést megnyeri, automatikusan visszajut az A-ligába.
Budapest – Hihetetlen, de már több mint öt éve nincs köztünk Igaly Diána. Az olimpiai bajnok sportlövő halálának híre 2021. április 8-án valósággal sokkolta az országot. A közkedvelt sportolónőt 56 esztendősen a koronavírus vitte el.
Max Verstappen személyes üzenetet küldött neki, és egy találkozóra is meghívta Orbánt.
A ligetfaluiak vasárnap délelőtt igyekeznek gyarapítani gyűjteményüket. A 16. forduló eredményei Pénteken játszották: FK Pohronie–Baník Lehota pod Vtáčnikom 5:1 (2:1), g.: Kuzma (9., 26., 85.), Jobe (56.), Petic (88.), ill. Dmitrovič (32.). Szombati eredmények: Dynamo Malženice–FC ŠTK 1914 Šamorín 3:5 (2:2), g.: Aventisian (31.), Turanský (43.), Mojžiš), ill. Konan (8.), Ihejirika (34., 72., 81.), Useni (90.). […]
„Ebben a csapatban van akkora potenciál, hogy az Európa-bajnokság döntőjébe is bejusson!”
Pályán még Szoboszlai Dominikék, a Barcelona és a NASCAR mezőnye is. Mutatjuk a teljes vasárnapi tévés sportkínálatot!