#Sport

0 komment

Nem volt válaszuk a váradiaknak a csodagólra

Kellemes, napos idő fogadta a csapatokat a II. Liga 13. fordulójának szombat déli mérkőzésén, ami a nézőszámra is jó hatással volt. Jóval többen látogattak ki, mint az elmúlt mérkőzésekre, igaz, az ezres nézőszám még mindig szerény egy élvonalba vágyó csapat számára. Erik Lincar dolgát több hiányzó is nehezítette, Abel Popa, Antonio Cruceru és Florian Haită eltiltás, Jozef Dolny pedig megfázás miatt nem állhatott rendelkezésére. A vezetőedző ezúttal a kezdőcsapatban biztosított helyet az U19-es…
0 komment

Kirabolták, három infarktusa volt, rákos lett – 51 évesen legyőzte a túlerő az Újpest focistáját

November 6-án lett volna 66 éves Schneider István, az Újpesti Dózsa egykori közönségkedvenc jobbhátvédje. A szurkolók és csapattársak által csak Fáninak becézett futballista nemcsak a pályán volt fáradhatatlan harcos – ahol 1987-ben harmincméteres bombagólt ragasztott a Vasas hálójába –, a magánéletben is emberfeletti küzdelmet vívott. Három szívinfarktus, egy életmentő szívműtét és a rák sem tudta azonnal megtörni, ám a túlerő végül alig 51 esztendősen elragadta őt. Egykori harcostársa, Katona…
0 komment

Megszórták a marosvásárhelyieket a váradi pólósok

Petar Kovacevic legénysége 33–4-re legyőzte a Marosvásárhelyi Mureșult a vízilabda Szuperliga 10. fordulójában. Az előrehozott bajnoki mérkőzést november 7-én, szombaton rendezték meg a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában. A péntek esti, Bukaresti Dinamo elleni sikert követően ezúttal is fölényes győzelmet arattak a nagyváradiak. A piros-kékek már az első negyedben hét gólt szereztek, miközben csak egyet kaptak, és a folytatásban sem lassítottak. A találkozó második részében egy elképesztő,…
0 komment

Gyerekfejjel a világ tetején – Íme a sport legfiatalabb bajnokai

Miközben kortársaik még az iskolapadban ültek, ők már a világ legjobbjaival versenyeztek, és le is győzték őket. Akadt, aki 13 évesen olimpiai aranyérmet nyert, más 17 évesen lett világbajnok, de olyan is, aki húszévesen a világ legfélelmetesebb bokszolóit küldte padlóra. Most a Forma-1 új csillaga, Kimi Antonelli készül átírni a rekordok könyvét. Ennek apropóján összegyűjtöttük a sportvilág legfiatalabb bajnokainak különleges történeteit.

Bejelentkezés vagy regisztráció