#Sport
Miközben kortársaik még az iskolapadban ültek, ők már a világ legjobbjaival versenyeztek, és le is győzték őket. Akadt, aki 13 évesen olimpiai aranyérmet nyert, más 17 évesen lett világbajnok, de olyan is, aki húszévesen a világ legfélelmetesebb bokszolóit küldte padlóra. Most a Forma-1 új csillaga, Kimi Antonelli készül átírni a rekordok könyvét. Ennek apropóján összegyűjtöttük a sportvilág legfiatalabb bajnokainak különleges történeteit.
Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Többen kifejezetten azért látogatnak el a helyszínre, hogy megörökítsék a futballistát.
A férfit elsősroban többrendbeli közokirat és magánokirat hamisítással, gyártással és értékesítéssel vádolják. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett.
A Sevilla-Alavés meccs 9. percében megható pillanatokat élhettek át a játékosok és a szurkolók.
A Honvéd kapusa szerint nemzetközi szinten egyelőre kevés az az agresszivitás, amivel játszanak.
Szürreális baki.
A legutóbb a Wrexhamben megfordult futballista 33 éves korában akasztotta szögre a stoplist.
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Milan labdarúgócsapatát az Európa Ligában, így négy mérkőzés után továbbra is száz százalékos teljesítménnyel áll a tabella harmadik helyén. A siker értékéről Szabados Gábor sportközgazdászt kérdezte az InfoRádió.
Carlos Alcaraz két meccslabdát hárítva nyert Taylor Fritz ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé a párizsi tenisz mestertornán, amelynek az összdíjazása 6.3 millió euró. Az amerikai rivális így elvesztette az esélyét arra, hogy pályára léphessen a szezonzáró ATP-világbajnokságon.
A meglévő létesítmények maximális kihasználását, a hosszú távú tervekhez való illeszkedést, de a politikai és társadalmi támogatottságot is vizsgálja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amikor szűkíti a 2036-os olimpia megrendezésére aspirálók körét. Megnéztük, kikkel versenyez Budapest.
Különleges úton jutott el a világ legerősebb bajnokságába a Liverpool magyar válogatott sztárja.
Ennél azért jóval gazdagabb a szombati tévés sportkínálat. Mutatjuk!
A 24 éves versenyző szavai is egyértelmű döntést sugallnak.
A Minnesota Wild orosz hokisa megszerezte a 16. gólját, emellett három gólpasszt is kiosztott.
A miniszterelnök-jelölt szerint a spanyoloknak vissza kellene lépniük a társrendezéstől.
„Az első öt forduló kimagasló volt, nemcsak nekem, a klubnak is, jöttek a gólok, ültek a megoldásaink. Azóta visszaesett a teljesítményem, ám tudom, miben kell fejlődnöm.”
A Formula–1-es Brazil Nagydíjon a harmadik szabadedzés után időmérőt rendeznek.
Némi levegőhöz jutott a Hamburg a Bundesligában, miután győzelemmel kezdet a 9. fordulót. Nem is akármilyen gólokkal.
A Nemzeti Sportszombati számából ajánljuk: A keret fele hiányzott az Európa-bajnoki selejtezőkre a felkészülést péntek délelőtt Miskolcon megkezdő női kosárlabda-válogatottból; összesen nyolc játékos vett részt a foglalkozáson. Az igazoltan távollévők közül többen majd a hétvégén csatlakoznak az együtteshez, utoljára a török Galatasaray légiósa, Juhász Dorka érkezik. A csapat először találkozott újra a szeptemberi berlini világbajnokságon elért szenzációs nyolcadik helyezés óta; a németországi…