#sztárvilág
Jó mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe annak, aki meg akarja nézni A diótörőt a Magyar Állami Operaházban. Az egykor generációkat összekötő ünnepi előadásra ugyanis akár 120 ezer forintot is elkérnek egyes jegyekért, vagyis egy négytagú család közel félmillió forintot is ott hagyhat egyetlen estéért. Az árak miatt egyre nagyobb a felháborodás, a kialakult helyzet mellett pedig a háromgyermekes énekesnő, Balássy Betty sem ment el szó nélkül.
Nem éppen irodalmi hangvételű bejegyzéssel indította a pénteki napot Alekosz. A médiaszereplő alaposan kiosztotta a rendőrséget, amiért szerinte egyre nagyobb figyelmet fordítanak az autósok megbüntetésére. Úgy véli, a járművezetőknek már így is rengeteg kiadással kell számolniuk, az újabb bírságok pedig csak tovább nehezítik a helyzetüket. Pósfai Gábor belügyminisztert és a Tisza Pártot is élesen bírálta.
Felfoghatatlan vonatszerencsétlenség rázta meg Spanyolországot, miután Toledo közelében összeütközött két vonat. A katasztrófában legalább 69 ember vesztette életét, ami miatt az országban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek. A tragédia a spanyol származású hollywoodi ikont, Antonio Banderast is lesújtotta, aki szívszorító szavakkal fejezte ki gyászát a hazáját ért csapás miatt.
Egész életében hű maradt a zenészek szentháromságához: Som Lajos életét végigkísérte a szex, a drog és a rock and roll. A legendás basszusgitáros 70 esztendőt kapott a sorstól, de ez olyan sűrű volt, mintha legalábbis 140 évig élt volna. Négy feleséget „fogyasztott el”, s közben született egy lánya. De az ő igazi családja a zenésztársadalom volt, azon belül is a mai napig hihetetlenül népszerű Piramis együttes. Ő alakította és ő vezette generációk kedvencét. S ha annak idején valahol Révész…
Különösen megterhelő, ám annál emlékezetesebb élő show-ján van túl Dr. Mátyás, aki a Sztárban Sztár legutóbbi adásában kétszer is női előadóként lépett a színpadra. Bár a Lady Gaga bőrében előadott táncos-énekes produkcióját ő maga borzalmasnak és fülsértőnek értékelte, a zsűri reakciója hatalmas meglepetést okozott számára. Stohl Andrástól például olyan bókot is kapott, amit egyelőre még fel sem tudott dolgozni.
Bódi László, vagyis Cipő tragikus halála után a rajongók úgy gondolhatták, véget ért a Republic története. Tévedtek. A dallamos rockzenét játszó banda talpon maradt, és a sokadik fénykorát éli. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagy sikerű nyugat-európai turnén vannak túl. A rivaldafénybe azonban némi árnyék vetül: meglehet, hogy a Republic hamarosan pereskedésre kényszerül.
„Nem láttam jönni, hogy 2026-ban újra visszajövök a YouTube-ra” – írta az Instagramon Kárpáti Rebeka, aki három és fél év után tett ki friss videót az oldalára. A követőinek azt mutatta meg, miként indul egy napja a jelenlegi lakhelyén, Balin.
Fiatalkori fotót osztott meg magáról a közösségi oldalán MC Hawer, a régi felvétel pedig arról árulkodik, hogy a zene és az előadói pálya már fiatalon is fontos szerepet játszott az életében.
Pápai Joci korábban egy ötletes trükkel verte át a Vadászokat A visszavágó – Kapj el, ha tudsz! című műsorban, a negyedik epizódban azonban valóban véget ért számára a játék. Büntetést kapott, ami miatt csak tömegközlekedéssel vagy gyalog menekülhetett, a vonatig azonban már nem jutott el.
A 19. századi magyar Alföldre repíti a nézőket a Paprika és Puskapor című új magyar kalandfilm, amely a betyárvilág legendáit ötvözi a western műfajával. Karácsony Péter első egész estés rendezésében Waskovics Andrea, Kamarás Iván, Olasz Renátó és Trill Zsolt is feltűnik, a forgatásról pedig már az első fotók is megérkeztek.
Király-Virág Anita komoly dekorációval készül a hétvégi halloweenre, amiből a közösségi oldalán is adott egy kis ízelítőt. A legújabb fotóin óriási műpókokkal látható.
Az egykori férjét, a lánya, Krisztina édesapját gyászolja Oszvald Marika. A színész-rendező Hidvégi Miklós már hosszabb ideje betegeskedett, de csak egy szűk kör tudott a betegségéről.
Szomorú hír érkezett a magyar cigányzenei életből, elhunyt Ifjabb Berki László prímás és hegedűművész, aki munkásságával a magyar zenei kultúra meghatározó hagyományait képviselte. Takács Nikolasz énekes a közösségi oldalán megható szavakkal búcsúzott a sokak által szeretett, rangos művésztől.
Szekeres Adrien énekesnő egy személyes hangvételű Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy az elmúlt hetekben komoly egészségügyi problémával kellett szembenéznie. Az énekesnő a rendszeres szűréseknek köszönhetően időben értesült a diagnózisáról, és már meg is műtötték.
Újabb feszültség borzolja a kedélyeket a TV2 népszerű kalandrealityjében, az Ázsia Expresszben: Deák Rebeka és Kabai András egyre inkább úgy érzik, hogy Molnár Viktorék tudatosan nehezítik meg az útjukat. A két páros között már korábban is akadt súrlódás, a nézeteltérés pedig a szerda esti adásban újabb konfliktushoz vezet. Úgy tűnik, a verseny izgalmai mellett a személyes ellentétek is egyre nagyobb szerepet kapnak a műsorban.
Tragikus hír rázta meg a hazai zenei világot: 51 éves korában váratlanul elhunyt Győri Balázs, a Pa-Dö-Dő és a Sugarloaf egykori basszusgitárosa. A veszteség különösen fájdalmas lehet azok számára, akik közelről ismerték, hiszen Balázs nemcsak tehetséges zenész, hanem sokoldalú hangmérnök, producer és filmes szakember is volt, aki a halála előtt még tele volt tervekkel.
Megérkezett a Dűne 3. harmadik, egyben utolsó előzetese: a Denis Villeneuve rendezésében készülő trilógiazáró legfrissebb képsorai nemcsak a galaktikus összeesküvések mélységébe engednek bepillantást, hanem Paul Atreides és Chani megrázónak ígérkező, végzetes konfliktusát is a középpontba állítják.
Meztelen jelenetet forgatott Jennifer Lawrence, amikor váratlanul olyan stábtagok jelentek meg a helyszínen, akiknek semmi keresnivalójuk nem lett volna ott. Az Oscar-díjas színésznő a Call Her Daddy podcastban idézte fel a kellemetlen esetet, és arról is beszélt, miért kell megvédeni a fiatal, pályakezdő színésznőket az ilyen helyzetektől.
Bottlik Dávid, vagyis A Kísértésben látható Dudu komoly balesetet szenvedett a budapesti utcákon: gyalog igyekezett valahová, amikor hátulról elütötte egy kisteherautó. A realitysztár a Blikknek beszélt a történtekről és arról, hogy jelenleg hogy érzi magát.
A TV2 népszerű valóságshow-jának harmadik hetében az események drámai fordulatot vettek, amikor A Kísértés kapcsolatban élő lányai közül többen is átlépték a korábban megszabott határokat, és már negyedszerre villant fel a piros lámpa a fiú villában. A legnagyobb figyelmet Niki és Dávid története kapta, akik között már korábban is érezhető volt a vonzalom, de most egy újabb szintre léptek.