#tisztújítás
24.hu
24.hu
ATV: Öten indulnának a DK elnöki posztjáért
Négyen is versenybe szállnának Gyurcsány Ferenccel.
The post ATV: Öten indulnának a DK elnöki posztjáért first appeared on 24.hu.
444
444
ATV: Négyen is versenybe szállnak Gyurcsánnyal a DK elnöki székéért
A párt alelnöke is megerősítette, hogy nem kizárólag a Gyurcsánnyal szemben korábban kritikus Abd El Rahim Ali indul majd a januári tisztújításon.
444
444
Magyar Péter szerint „humbug”, de akár hekkelés is lehet, hogy Tisza szigetest választottak vezetőnek fideszes polgármesterek
A pártelnök azt mondja, a Tisza Sziget tagjai civilek, és nem a párt nevében beszélnek. A megyei koordinátorok szintén önkéntesek, és nem részei a pártstruktúrának. Mindez a tisztújításig nem változik, de egyelőre a bíróság jogerős döntésére várnak.
24.hu
24.hu
Új vezetői vannak a Fidelitasnak
Illés Boglárka helyére választották meg a szervezet új elnökét, illetve az alelnököket.
The post Új vezetői vannak a Fidelitasnak first appeared on 24.hu.
444
444
Kunhalmi Ágnes mellett Komjáthi Imre lett az MSZP új társelnöke
A társelnöki posztokért a szombati tisztújító kongresszuson két jelölt indult, a 237 érvényes szavazatból Kunhalmi Ágnes 214, a Komjáthi Imre 211 szavazatot kapott. Kunhalmi eddig is a párt társelnöke volt, Komjáthi most Tóth Bertalant váltotta.A társelnökök hangsúlyozták az MSZP baloldali, szociáldemokrata elkötelezettségét, méltatták a párt vidéki hálózatát, emellett az ellenzéki pártok közötti párbeszéd újraindítását szorgalmazták.Komjáthi azt...
24.hu
24.hu
Már nem Gattyán György vezeti a Megoldás Mozgalmat
Az elnökség egyhangú szavazással Huszár Viktort, a párt eddigi digitalizációért felelős alelnökét választotta a mozgalom élére.
The post Már nem Gattyán György vezeti a Megoldás Mozgalmat first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Egy „melós” is bejelentkezett az MSZP férfi társelnöki posztjára
Eddig egy férfi és egy női jelentkező van a társelnöki helyekre.
The post Egy „melós” is bejelentkezett az MSZP férfi társelnöki posztjára first appeared on 24.hu.
444
444
Szabó Rebekát és Tordai Bencét választották a Párbeszéd új társelnökeinek
A Párbeszéd szombati tisztújító kongresszusa előtt a párt két társelnöke, Karácsony Gergely és Szabó Tímea jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. Karácsony Gergely párbeszédes főpolgármesterként a 2024-es önkormányzati választásra való felkészülés koordinációjáért felel majd. Szabó Tímea pedig ősztől a párt parlamenti frakcióját vezeti majd. A vasárnapi kongresszuson női társelnöknek Szabó Rebekát, férfi társelnöknek Tordai Bencét választotta meg...
24.hu
24.hu
Gyöngyösi Márton lett a Jobbik új elnöke
A Jobbik Európai Parlamenti képviselője irányítja tovább a pártot.
The post Gyöngyösi Márton lett a Jobbik új elnöke first appeared on 24.hu.
444
444
Leváltanák Márki-Zayt a mozgalma éléről
Szombaton tartják a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) tisztújítását. A volt miniszterelnök-jelöltön kívül Magyar György ügyvéd és Deutsch Tibor, az MMM egyik tagja is elindul az elnöki posztért, írja a Magyar Hang.Az elmúlt időszakban 120 új tagja lett a szervezetnek, de Márki-Zay szerint ennek nincs köze a tisztújításhoz, egyszerűen az országgyűlési választások előtt tagfelvételi moratórium volt érvényben. Azt mondta, az új...
24.hu
24.hu
Hárman indulnak a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöki posztjáért
Márki-Zay Péternek két kihívója akadt.
The post Hárman indulnak a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöki posztjáért first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
A spanyol konzervatívok magukkal küzdenek, ami Orbán szélsőjobbos szövetségesének, a Vox-nak kedvezhet
Jövőre választást tartanak Spanyolországban, a tisztújítás előtt álló Néppárt és a Vox akár fej-fej mellett is végezhet.
The post A spanyol konzervatívok magukkal küzdenek, ami Orbán szélsőjobbos szövetségesének, a Vox-nak kedvezhet first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Donáth Anna lehet a Momentum új elnöke
Lapértesülés szerint az új elnök levélben már meg is köszönte a támogatást a párt tagjainak.
The post Donáth Anna lehet a Momentum új elnöke first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Semjén Zsolt szerint a Fidesz-KDNP ellenzéke reformfasiszta és a reformkommunista
Szerinte a Fidesz–KDNP fő szövetségese a valóság és a nép.
The post Semjén Zsolt szerint a Fidesz-KDNP ellenzéke reformfasiszta és a reformkommunista first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
A MOK nem, a Fidesz megtartja kongresszusát
Kihívó nélkül, újabb két évre megválasztják elnöknek Orbán Viktort.
The post A MOK nem, a Fidesz megtartja kongresszusát first appeared on 24.hu.
24.hu
24.hu
Nagy Elek BKIK-elnök mégsem indul Parragh Lászlóval szemben az MKIK-elnöki posztjáért
A koronavírus-járvány miatt lépett vissza a jelöléstől.
24.hu
24.hu
Megindult a tisztújítás a Református Egyházon belül
Balog Zoltán püspök lehet.
444
444
Lemondott a MOB teljes vezetése
Rendkívüli tisztújítás lesz, de Kulcsár Krisztián elnök várhatóan ismét pályázik.
24.hu
24.hu
Gyurcsány: Közös listából közös győzelem és közös Magyarország lesz
A DK pártelnöke szerint egyszerű a képlet.
24.hu
24.hu
Jakab Péter teljes győzelmet aratott: rajta és csapatán múlik a Jobbik 2022-es szereplése
Az elnökségbe kizárólag az ő emberei kerültek be, a régi jobbikos arcok kiszorulása még tovább folytatódott. A következő országgyűlési választáson a Jobbik nem lesz az ellenzéki összefogás gátja.