#tldr

444 444

Egy ország szenved tőle, hogy szökik a meleg a házainkból

Magyarországon rengetegen fűtenek szénnel vagy még rosszabb anyagokkal, miközben borzasztóan pazarló házakban élünk. Ez így sokba kerül, megbetegít és szennyez is. Tömeges házfelújításokra lenne szükség, nemcsak a szegényeknél.
fel 0 le
444 444

A hagyományos autokrácia a Terminátor, Orbánék már a Terminátor 2

Sokáig azt hittük, ha az igazságot nem lehet elhallgatni, az nagyobb szabadságot jelent. Az autokraták viszont alkalmazkodtak az új helyzethez, és merev cenzúra helyett zajjal telítik túl az embereket. Interjú Peter Pomerantsevvel, aki két könyvet is írt a valóság elleni háborúról.
fel 0 le
444 444

Így keveredett bele az ukrán gázmaffia háborújába Amerika

A kaland Donald Trump állásába is kerülhet. A történet főszereplőinek egyike jó tíz éve még Magyarországon is nagy úr volt. A jövő évi amerikai elnökválasztás első nagy témája a kelet-európai földgáz lett.
fel 0 le
444 444

Hazavágtuk az internetet, és most az internet hazavág bennünket

A közösségi média alapjaiban változtatta meg nemcsak az internetet, de az életünk szinte minden területét. Az emberi civilizáció erre nem volt felkészülve, soha nem tapasztalt erejű viharban recseg-ropog a társadalmunk, és még mindig nem tudjuk, hogyan oldjuk meg a helyzetet.
fel 0 le
444 444

Túszul ejtettek százezer embert, és kihirdették, hogy eljött a végítélet

1979. november 20-án egy militáns vahhábbita csoport elfoglalta az iszlám szent helyét, a mekkai nagymecsetet. A világ alig vette észre az itt zajló drámát, pedig ami ebben a két hétben történt, annak a mai napig érezzük a következményeit. Megszületett a globális dzsihád, és évtizedekre megváltozott Szaúd-Arábia.
fel 0 le
444 444

Ennyire tömeges szexuális zaklatás talán még nem történt magyar festménykiállításon

Pandák, pornó, szóviccek és egy lépegető paradicsom. A festészet szerencsére lehet irtó vicces is. Hecker Péter megmutatta, hogy mennyire.
fel 0 le
444 444

A százmilliárdos bombaüzlet, amit Orbán inkább elvitt Felcsútról

Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.
fel 0 le
444 444

Miért választotta Brazília a múlt emberét?

Hogyan lett a világ ötödik legnagyobb országának vezetője Jair Bolsonaro? Egy brazil író esszéje a botrányhős elnök hatalmának alapjairól: katonai diktatúra, evangéliumi egyházak, liberális gazdaságpolitika és a Guru.
fel 0 le
444 444

Az EU hozzájárult a Brexit halasztásához

Rugalmasak a feltételek, ki lehet lépni elvben idén is, és jövőre is. Csak a francia kormány akart szigorúbb feltételeket, de a német álláspont győzött Brüsszelben.
fel 0 le
444 444

Szerbia felől hoznának ide rengeteg gázt az oroszok

Szerdán jön Putyin, Orbánnal erről is beszélnek majd. Az oroszok hosszú távú szerződést erőltetnek, de a magyarok inkább egy új orosz érdekeltségű vezeték befogadásáról egyeztetnének. A román mezők gáza továbbra is csak papíron létezik, pedig tavaly Orbán még erre akarta cserélni a Gazprom áruját.
fel 0 le
444 444

Tovább aprítaná a kormány a vidéki nyilvánosságot

A központi médiaalapítvány elmúlt éve alapján nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz még szorosabb felügyelet alá vonná a megyei lappiacot.
fel 0 le
444 444

Egyre több külföldi politikus másolná le, amit Orbán Viktor a magyar médiában létrehozott

Összefoglaló videó a fideszes médiaalapítvány elmúlt egy évéről.
fel 0 le
444 444

Bírósági karaokebulikon kapott szárnyra, és alkotmánybírósági kényszerpályán érhet véget Handó Tünde karrierje

Portré a magyar igazságszolgáltatás irányítójáról, aki mindig azt mondta kollégáinak, hogy nem akar Kim Ir Szen elvtársnő lenni, de aztán mégis az lett belőle.
fel 0 le
444 444

Felültem a magyar állam legfurcsább befektetésére, egy magyar állami nyaralóhajóra, és végképp nem értek semmit

A hajó isteni, a Tisza-tó nemkülönben, vezetni egy álom, de miért állami feladat a magyar szinten luxusnak számító kalandturizmus megteremtése?
fel 0 le
444 444

Orbán szárnyakat ígért a korgó gyomrú Budapestnek, aztán inkább a további éheztetés mellett döntött

Tarlós István pontosan látja, hogy a Fidesz elvette a főváros gazdasági önállóságát, de nem tudott semmit tenni ellene. Még az aláírt szerződését sem tartotta be a miniszterelnök, úgyhogy kötöttek egy újat.
fel 0 le
444 444

Tarlós végtelen háborújában Budapest veszett el

Tarlós István főpolgármestersége szakadatlan hadakozás úgy általában bárkivel, ellenzéki képviselővel, újságírókkal, fideszes politikusokkal. Csak éppen a beleszólását veszítette el a legfontosabb fővárosi ügyekbe.
fel 0 le
444 444

Egy az egy ellen, így lehet?

Más ez a választási kampány, mint amit megszoktunk. Van országos ellenzéki összefogás, de eltűntek a pártok. A Fidesz most nem talált ki külső ellenséget, ezúttal valódi ellenfeleknek ment neki, sokszor brutálisan. Az ellenzék csak akkor lehet hosszabb távon életképes, ha több városa lesz, mint eddig.
fel 0 le
444 444

Úgy égetheti meg magát Magyarország az autóiparral, mint ahogy a privatizációs időszakban történt

Sok jel mutat arra, hogy leszálló ágban van a globális autóipar, de itthon egyre nő a gazdasági súlya. És ezt romló munkahelyi környezet, és óriási, a társadalomra hárított költségek kísérik. Interjú Gerőcs Tamással és Meszmann T. Tiborral.
fel 0 le
444 444

Egy őrült ül az agyamban, és keveri a kártyákat

98 éve született a II. világháború utáni magyar irodalom egyik legnagyobb írója, Sarkadi Imre. Sejtelmes halála tragikusan korán zárta le a művész sokat ígérő karrierjét, életműve azonban így is kiemelkedő, éppen ezért méltatlan, hogy lassan teljesen kihullik a magyar irodalmi kánonból.
fel 0 le
444 444

A harc a gondolatainkért a nyelven keresztül zajlik

A Fidesz egyik legfontosabb fegyvere, hogy nemcsak azt határozzák meg, miről legyen szó Magyarországon, de azt is, milyen szavakat használjanak az emberek. Aki pedig a nyelvet irányítja, az üzenetet is irányítja, ez a nyelvpolitika alapelve. A cél a közgondolkodás egészének átalakítása.
fel 0 le