#uefa

444 444

Budapesten lehet az Európai Szuperkupa

Sajtóértesülések szerint a Puskás Arénában csaphat majd össze a BL és az Európa-liga győztese.
fel 0 le
444 444

Elhalasztották a foci-Eb-t

A tervek szerint 2021-ben rendezhetik meg a viadalt.
fel 0 le
444 444

Elhalasztják a Bajnokok Ligája jövő heti visszavágóit

Azt, hogy mi lesz az elhalasztott mecsekkel, illetve hogyan folytatódjanak az európai bajnokságok és a nemzetközi kupasorozatok, majd jövő kedden dönthetnek, közölte az Európai Labdarúgó Szövetség.
fel 0 le
444 444

Elhalasztják a Bajnokok Ligája jövő heti visszavágóit

Azt, hogy mi lesz az elhalasztott mecsekkel, illetve hogyan folytatódjanak az európai bajnokságok és a nemzetközi kupasorozatok, majd jövő kedden dönthetnek, közölte az Európai Labdarúgó Szövetség.
fel 0 le
444 444

Elutasította Michel Platini fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bírósága

A francia futballvezető kártérítést akart, mert szerinte az, hogy korrupció miatt eltiltották a focival kapcsolatos minden tevékenységtől, az ő alapvető jogait sértette.
fel 0 le
444 444

Elutasította Michel Platini fellebbezését az Emberi Jogok Európai Bírósága

A francia futballvezető kártérítést akart, mert szerinte az, hogy korrupció miatt eltiltották a focival kapcsolatos minden tevékenységtől, az ő alapvető jogait sértette.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Focira most 4, úszásra 10 milliárdot adtak

Varga Mihálynak már pénteken utalnia kell kétmilllió dollárt a 2027-es budapesti vizes vébé miatt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A nemzetgazdasági átlag tízszeresét viszi haza havonta egy átlagos magyar focista

Milliós fizetésekért játszanak a magyar labdarúgók.
fel 0 le
444 444

1,8 milliárd forint pénzdíjat kap a Fradi az UEFA-tól

Sok pénzt focizott össze a Ferencváros. Így talán kevesebb közpénzzel is beérik jövőre.
fel 0 le
444 444

Sztoicskov sírva fakadt, amikor a bolgár szurkolók rasszista megnyilvánulásáról kérdezték

A legendás játékos szerint súlyos büntetést is megérdemelne a bolgár labdarúgás.
fel 0 le
444 444

Sikeresen fellebbeztek a szlovákok, nem lesz zárt kapus a Wales elleni sorsdöntő Eb-selejtező

A budapesti selejtezőn történtek miatt a magyar szövetség is hasonló büntetést kapott, az MLSZ fellebbezését még nem bírálták el.
fel 0 le
444 444

Sok volt a „szar Szlovákia”, büntetésből zárt kapuk mögött játsszuk az EB-selejtezőt Azerbajdzsán ellen

Az UEFA visszaesőként tekint a magyar szurkolókra a sorozatos rasszista bekiabálások miatt.
fel 0 le
444 444

Kőkemény Barcelona-Dortmund-Inter csoport lesz a Bajnokok ligájában

De összejön a Real Madrid - PSG divatrangadó is a csoportmeccsek alatt.
fel 0 le
444 444

Az UEFA 10 millió forintra bírságolta a Honvédot

A klub rasszista megnyilvánulások miatt 20 ezer, a csapat rossz viselkedése miatt 5250, rendzavarásért 5000 eurós büntetést kapott, és a következő hazai nemzetközi kupameccsén 4000 nézővel kevesebb mehet be a stadionba.
fel 0 le
444 444

Megfellebbezi a Honvéd az UEFA döntését a botrányos romániai meccs után

Csak pénzbüntetésre, és zárt kapus meccsekre büntették a Craiovát, miután szurkolói hanggránáttal dobták meg a bírót.
fel 0 le
444 444

Elutasította a Honvéd óvását az UEFA

Hivatalosan is eldőlt, hogy a román Universitatea Craiova jutott tovább az Európa-ligában.
fel 0 le
444 444

Orban is közel járt a gólhoz

Nagyon úgy tűnik, hogy nem adtak meg egy szabályos gólt a magyaroknak a Wales elleni EB-selejtezőn.
fel 0 le
444 444

Giggs nem tart attrocitásoktól a magyarok elleni meccsen

3000 helyen nem ülhetnek nézők a Groupamában a szlovákok elleni idegenbeli balhé miatt.
fel 0 le
444 444

Portugál-holland döntő lesz a Nemzetek Ligájában

Anglia hosszabbítás után, nagy védekezési hibákkal összehozott, 3-1es vereséggel búcsúzott a tornától.
fel 0 le
444 444

Egy UEFA-bizottság kérni fogja a Manchester City eltiltását egy BL-szezontól

Az angol futballklub az elmúlt években többször is majdnem kiérdemelte a büntetést a katari befektetők maszatolásaiért.
fel 0 le