#ujgur

24.hu 24.hu

Egyre többen bojkottálják az új Mulan-filmet, mert egy részét kínai átnevelőtáborok mellett vették fel

Kína Hszincsiang tartományában körülbelül 1 millió embert, főleg muszlim ujgurokat tartanak fogva.
fel 0 le
444 444

Az ujgur „átnevelő táborokat” üzemeltető kormányszervnek is köszönetet mond a Disney az új Mulan stáblistáján

A jelek szerint az amerikai cég az új filmjének egy részét abban a tartományban készítette el, ahol százezreket zártak táborokba az elmúlt években.
fel 0 le
444 444

Olyan termékeket foglaltak le az USA-ban, amit a táborokba zárt ujgurok hajából készíthettek Kínában

Több mint 10 tonnányi póthajat és egyéb terméket foglaltak le az amerikai vámosok. Peking több százezer embert tart átnevelő táborokban csak a származásuk és a vallásuk miatt.
fel 0 le
444 444

Kína ellenlépésekkel fenygeti az Egyesült Államokat az ujgur átnevelőtáborokkal kapcsolatos szankciók miatt

Washington a jövőben szankciókkal sújthatná az ujgurok elleni műveleteket vezénylő kínai hivatalnokokat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Koncentrációs táborba küldik, aki olvas, imádkozik vagy szakállas

Egy most kiszivárgott dokumentum szerint Peking embertelen módszerrel listázza az ujgurokat, akiket aztán banális okok miatt is átnevelőtáborokba visznek.
fel 0 le
444 444

Mesut Özilt kitörölték a PES kínai kiadásából

Az Arsenal által is gyáván cserbenhagyott focista bűne, hogy kiállt a Kínában táborokba zárt ujgurok mellett.
fel 0 le
444 444

Kínában nem lehetett megnézni az Arsenal meccsét, mert Özil kiállt az

Inkább a Tottenham-Wolves-t adta az állami tévé.
fel 0 le
444 444

Peking felháborodva fogadta, hogy az USA „szándékosan rossz színben tünteti fel a hszincsiangi emberi jogi helyzetet”

Kína válaszszankciókat is kilátásba helyezett az ujgurok mellett kiálló törvénytervezet elfogadása miatt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Korrupciós vádak miatt életfogytiglani börtönre ítélték Kína legmagasabb rangú ujgur politikusát

Hatalmával visszaélve juttatott másokat előléptetésekhez.
fel 0 le
444 444

London azt kéri Pekingtől, hogy azonnal engedjék be az ENSZ megfigyelőit az átnevelő táborokba

Melyek Kína szerint ugyan önkéntes alapon működő központok, de a kiszivárgott dokumentumok szerint inkább koncentrációs táborok.
fel 0 le
444 444

Újabb kiszivárgott dokumentumok mutatják meg, hogyan zajlik a totális agymosás a kínai átnevelőtáborokban

A feljegyzésekből kiderül, hogy a cél a fogvatartott muszlimok totális átnevelése.
fel 0 le
444 444

403 oldalnyi, az ujgur átnevelőtáborokat leleplező, titkos kínai dokumentum került a New York Timeshoz

Évtizedek óta nem volt ilyen adatszivárgás a Kínai Kommunista Pártban, a párt muszlimellenes intézkedései annyira durvák, hogy néhány hivatalnok meg is tagadta a teljesítésüket.
fel 0 le
444 444

Ez a nő mondta el a legtöbbet arról, mi történik a kínai átnevelőtáborokban

Sayragul Sauytbay családja még éppen el tudott menekülni, neki viszont elvették az útlevelét, és bekerült egy olyan táborba, aminek a létét is próbálták tagadni. Rendszeres a nemi erőszak és a kínzás, a mindennapok agymosással telnek. Egymillió embert tarthatnak fogva ilyen körülmények között.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Az androidosokat sem kímélték a kínaiak

Nem csak iPhone-okat céloztak az ujgurok után kémkedő állami hackerek.
fel 0 le
444 444

„Befejezték képzésüket” az átnevelőtáborokba zárt ujgurok - idézi az MTI a kínai állami propagandát

Igaz, 7 bekezdésnyi kínai propaganda után az MTI is megemlékezik arról, hogy ez talán nem sima képzés volt.
fel 0 le
444 444

Az évszázad szégyenfoltjának nevezte a kínai ujgurok helyzetét az amerikai külügyminiszter

Peking visszautasította Mike Pompeo kijelentését.
fel 0 le
444 444

Ha eddig nem gondoltad, hogy Kínában totális diktatúra van, akkor nézd meg a Vice ujgurokról szóló filmjét

Az újságírók magukat turistának kiadva jutottak el ujgurok lakta vidékekre. A szellemvárosokban rendre totális megfigyelésbe, fenyegetésbe, vegzálásba futottak.
fel 0 le
444 444

Szinte vadidegenként térnek vissza az ujgurok a hszincsiangi átnevelő táborokból

9 pakisztáni férfi arról számolt be, hogy a tábort megjárt feleségeik már nem imádkoznak, alkoholt és disznóhúst is fogyasztanak, és a változásról nem hajlandók semmit elárulni.
fel 0 le
444 444

Pompeo felszólítja Kínát: fejezzék be az ujgurok táborokba zárását

Az amerikai külügyminiszter szerint iszonyatos, amit Kína az ujgurokkal művel.
fel 0 le
444 444

A szaúdi koronaherceget nem zavarja, hogy Kína muszlimokat zár átnevelő táborokba

És azzal a lendülettel alá is írta a kereskedelmi megállapodásokat Pekingben.
fel 0 le