#Vélemény
Kevin Macdonald Oscar-díjas skót filmrendező, a szintén Oscar-díjas magyar emigráns forgatókönyvíró, Pressburger Imre unokája. Gyökereit kutatva Borsodig és a Bánságig is eljutott, nagyapja kalandos életéről könyvet írt, nemrég felvette a magyar állampolgárságot, az idei CineFesten pedig az Európai Mozi Nagykövete díjjal tüntették ki. Könnyebb dolga volt-e egy híres filmessel a felmenői között, és milyen emlékeket őriz a nagyapjáról? Kik a kedvenc magyar filmesei és melyik színésznővel forgatna…
A Nemzet Színésze fiával való kapcsolatáról is mesélt.
A magyar elit pedig hirtelen megoldást követel arra, amit másoknak évek óta kell elviselniük. De nem lát tovább a palackoknál.
Lehet, hogy a jobboldalra vizionált demokráciaellenes tendencia éppen a baloldalról jön?
A vagyonadó nem lehet a múlt újraadóztatásának eszköze.
Igazi rendszerváltás akkor történik, ha azt érzi az ember, van értelme és következménye a kritikájának.
Két fontos kérdésen múlik a konstrukció életképessége.
Jogos elvárás, hogy a milliárdosok nagyobb részt vállaljanak a közterhekből, de ebből még nem következik, hogy a vagyonadó a megoldás.
Dénes Ferenc véleménycikke.
Az elemző szerint hosszú beszédével a kormányfő a jövő évi költségvetés arcává vált, annak erényeivel és hiányosságaival együtt.
Franciaországi zavargások: még nem vagyunk a pokolban, de így oda tartunk.
Nem azért, mert kevesebbet ér a munkájuk. Hanem mert ezt megtehetik velük. És meg is teszik.
A kérdés az újságírói szereptévesztés iskolapéldája.
Ha Orbán Viktor keresztapa, akkor a Tisza-kormány politikusává lett államtitkárok, cégvezetők, rendőr- és honvédtábornokok, ügyészek is bűnözők.
A külpolitikai szakértő szerint a nagyhatalmak a maguk szempontjából racionális döntéseket hoztak.
A Die Linke sokféle baloldali irányzat választási kompromisszuma, nem több, és nem is kevesebb.
Nagyanyám anyámmal feküdt a földön a lövések után, és azt játszotta, hogy már nem élnek.
A volt miniszter szerint Magyarországnak már régóta szüksége lenne gesztusokra, egyensúlyra és közös ügyekre.
A választás az elnök népszerűségének, elfogadottságának és sikeres kormányzásának választói elismerése vagy kritikája lesz.