#velencei bizottság

444 444

Európa legjelentősebb művészeti eseményének közepére kiállítottak egy hajót, melyben sok száz ember vesztette életét

A Földközi-tengeren 2015-ben elsüllyedt hajó gyomrában akár 1100 bevándorló is utazhatott. A hajótest most a Velencei Biennálé látogatóit emlékezteti a humanitárius válságra.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Velencei Bizottság reméli, hogy Magyarország megfogadja az ajánlásait

Szerintük a közigazgatási bírósági törvények nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat.
fel 0 le
444 444

A Velencei Bizottság szerint a közigazgatási bíróságról szóló magyar törvény túl nagy hatalmat helyez nagyon kevés vezető kezébe

Megjelent a nemzetközi szervezet jelentése.
fel 0 le
444 444

Trócsányi szerint gyorsan eszközölnek néhány módosítást, és a Velencei Bizottság áldását adja a közigazgatási bíróságokra

A Velencei Bizottság mondjuk nem ezt mondta.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Túl sok hatalom jut Trócsányinak a Velencei Bizottság szerint

Ezért a közigazgatási bíróságokról szóló törvény módosítását javasolja a testület.
fel 0 le
444 444

Velencei Bizottság: Nincsenek hatékony fékek és ellensúlyok a közigazgatási bíróságokról szóló magyar szabályozásban

Pedig ha felállnak a közigazgatási bíróságok, akkor rendkívül kiterjedt hatáskörök koncentrálódnak majd kevés érintett kezében - mondják.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Velencei Bizottság Magyarországon vizsgálódik a különbíróságok miatt

Jogvédő szervezetek véleményét is kikérik.
fel 0 le
444 444

Az utoljára megjelenő Magyar Idők szerint Magyarországon vizsgálódik a Velencei Bizottság a különbíróságok miatt

Két napig tájékozódnak.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Hatályon kívül kell helyezni a Stop Sorost

Ezt mondja az EBESZ és Velencei Bizottság. A kormány szerint a bevándorlást támogatják.
fel 0 le
444 444

A Velencei Bizottság szerint el kell törölni a bevándorlási különadót

Mert sérti a sérti a véleménynyilvánítás és az egyesülés szabadságát.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Brüsszel figyelmeztette a románokat

Le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.
fel 0 le
444 444

Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indíthat a „Stop Soros”-törvény és a 7. alkotmánymódosítás miatt

A Népszava és az MTI is úgy tudja, az Európai Bizottság csütörtökön megindítja az eljárást a civil szervezetek ellen hozott törvények miatt.
fel 0 le
444 444

A Velencei Bizottságra csak akkor kell hallgatni, ha épp velünk ért egyet

Nem túl bonyolult ez.
fel 0 le
444 444

Az egyik minisztérium épp a Velencei Bizottság véleményre hivatkozik, miközben a másik Soros-hálózatként támadja őket

Kormányzati skizofrénia: ha kárpátaljai magyarokról van szó, oké a Velencei Bizottság, ha Stop Sorosról, akkor viszont épp Magyarországot támadják.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A kormány nem vonja vissza Stop Sorost

A Miniszterelnökség szerint a Velencei Bizottság politikai nyomást kíván gyakorolni Magyarországra.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A Fidesz egy mondatban reagált a Velencei Bizottságnak

Következetesen hablatyol a kormánypárt.
fel 0 le
444 444

Velencei bizottság: A Stop Sorost hatályon kívül kell helyezni

Orbán Viktor nem várta be az állásfoglalást, ami ettől függetlenül pénteken megszületett.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Velencei Bizottság: hatályon kívül kellene helyezni a Stop Sorost

Kijött a vélemény, amire a németek szerint várni kellett volna.
fel 0 le
444 444

Az Európai Bizottság vizsgálni fogja a Stop Soros-törvénycsomagot

Ahogy mindig, most is megvizsgálják, hogy a Parlament által szerdán elfogadott törvénycsomag összhangban van-e az EU-s szabályozással, és figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság várható véleményét is.
fel 0 le
444 444

Orbán a Velencei Bizottság állásfoglalásáról: "Ízlések és pofonok különböznek"

Szerinte a Fidesz nélkülözhetetlen oszlopa az Európai Néppártnak, amiben nagyon kedves emberek vannak.
fel 0 le