Ez a film úgy végződik, mint a legnagyobbak, mint Michelangelo Antonioni Zabriskie Pointja (1970-ből), amikor a lány áll és bámul egy kősziklára épített fancy palazzót, csak áll és nézi, mígnem az felrobban, felrobban egyszer, kétszer, négyszer, több mint egy tucatszor, nagy fekete füstöt engedve az égre, aztán jön a (rémes) Pink Floyd és a robbanás kilassított részletei a tévétől az utolsó keszkenőig.