A Fővárosi Főügyészség emberölés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja azt a 28 éves férfit, aki egy vita során késsel támadt rá volt élettársára, és a nőt életveszélyesen megsebesítette. A támadásnak a négyéves, közös gyermekük is szemtanúja volt.A vádirat szerint a vádlott és a sértett élettársak voltak, kapcsolatukból 2016-ban közös gyermek született. Az együttélésük során a kapcsolatuk megromlott, és külön költöztek. Ezt követően, 2020. október 27-én a sértett feljelentést tett a vádlott ellen, amely szerint a férfi életveszélyesen megfenyegette őt.A vádlott és a sértett 2020. október 29. napjára találkozót beszélt meg a vádlott testvérének III. kerületi albérletében, egyrészt a gyermek átvétele miatt – aki a megelőző napokban a vádlottnál volt -, másrészt azért, hogy gyermek felügyeletével és elhelyezésével kapcsolatos kérdésekben egyeztessenek. A nő a szüleivel érkezett a házhoz, ahol a férfi várta, majd felvezette őket a lakásba, ahol a férfi édesanyja, és a közös gyermekük tartózkodott.A találkozó során a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, miután a sértett közölte, hogy a gyermeket az új lakóhelyéhez közeli óvodába szeretné átíratni. A férfi ezért dühében ököllel megütötte a sértettet az arcán. A vádlott édesanyja és a sértett szülei megpróbálták megnyugtatni és lefogni a vádlottat, aki azonban kiszabadította magát, majd a zsebéből elővett késsel többször megszúrta a sértettet a nyakán és a fején, miközben azt kiabálta, hogy megöli őt.Ezt követően a nagyszülők közös erővel kitolták a lakásból a dühöngő férfit, és a lakás ajtaja elé állva megakadályozták, hogy oda visszatérjen, eközben pedig értesítették a rendőröket és a mentőket. A vádlott a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt, de másnap elfogták. A támadott testtájékra, valamint a sérülések helyére, jellegére tekintettel csak a véletlenen múlt, hogy a nő nem halt bele az életveszélyes sérülésekbe.A vádlott a súlyos, életellenes cselekményt a sértettel közös, négyéves gyermekük jelenlétében követte el, aki szemtanúja volt az édesanyját ért brutális támadásnak. A vádlott ezzel a főügyészség szerint gyermeke értelmi, erkölcsi, és érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.
444 a kommenteren - 444
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a négyéves gyerekük szeme láttára késelte meg az élettársát