A Párbeszéd képviselője hétfőn a Fudan Egyetemről kérdezte a miniszterelnököt. Szabó Tímea a Diákvárosról szóló megállapodásban még egy szó sem esett a Fudan Egyetemről, ezért rákérdezett, hogy a saját embereinek is hazudott-e ezzel kapcsolatban. Végül megkérdezte Orbántól: „Mennyit kap ön vagy a családja azért, hogy kiárusítsa és elárulja a saját hazáját? Mert ez, a Kínai Kommunista Párt budapesti egyeteme egyetlen magyar embernek sem jó.” Orbán a válaszában arról beszélt, hogy egyetemi várost építenek, aminek részeként minden megépül, amit vállaltak, de az összegekről még nem lehet tudni, mert jelenleg csak a koncepciótervezetnél tartanak. „Majd ha lesznek tervek, akkor majd lehet beszélni az egyetemváros építési költségeiről, hogy mennyi ebből a kollégium, mennyi ebből az oktatási részleg. De még tervek sincsenek, minden csak ködszurkálás, ködevés és hangulatkeltés. Végső döntést akkor fognak hozni, ha látjuk a terveket, és látjuk annak a költségvetését”.Április elején a Dikerekt36 egy miniszteri előterjesztés alapján írta meg, hogy a kormány által 540 milliárdosra becsült építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, nagyrészt kínai hitelből valósulna meg, amit Magyarország fizetne.Szabó Tímea erre hazaárulónak nevezte Orbán a 450 milliárdos kínai hitel miatt, amire kikapcsolták a mikrofonját. Erre a képviselő odasétált a miniszterelnökhöz, hogy születésnapja alkalmából átadjon neki egy tükröt, amin „az elmúlt időszak legemlékezetesebb, általa elmondott 7+1 idézete szerepel”:- „Nem leszünk gyarmat!” - „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” - „Kövér László velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésű.” - „Mi az ajtót a Nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak meg ajtót mutattunk.” - „Orbán Viktor vagyok, 1987 nyarán végeztem a jogi karon, a Soros Alapítvány ösztöndíjasa vagyok.” - „Ne váljunk a Gazprom legvidámabb barakkjává!” - „Hibát követnek el az egyházak, ha azok szolgálatába szegődnek, akik ideológiai átnevelőtábort akarnak csinálni Magyarországból.” - „A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja: a modern XX. század végi liberalizmus.”
444 a kommenteren - 444
Megvonták a szót Szabó Tímeától, amiért hazaárulónak nevezte Orbán Viktort