444 a kommenteren - 444

444 444

Egy zuglói kocsmából vihették el a rendőrök azt a férfit, akit később félholtra vertek

Egy zuglói kocsmából vitték el a készenlétisek azt a férfit, akit később az egyik fővárosi rendőr-főkapitányságon hárman úgy összevertek, hogy életveszélyes állapotba került - írja a Blikk. A lap szerint hőzöngött, zaklatta a pultost és a vendégeket, ezért hívták ki rá a rendőröket. Hétfőn derült ki, hogy a férfit múlt csütörtökön az előállítás közben olyan súlyosan bántalmazták, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett, többszörös bordatörése is lett.A Blikknek egy szemtanú most arról beszélt, jelen volt, amikor a férfit elvitték egy zuglói kocsmából, ahol állítása szerint törzsvendég volt. Miután túl sokat ivott, balhézni kezdett, ezért hívta ki végül a tulajdonos a rendőröket. A lap értesülései szerint a helyszínre először a készenléti rendőrök mentek ki, ők vitték be a férfit a kerületi kapitányságra, ahol kollégáik súlyosan bántalmazták. A Fővárosi Törvényszék közlése szerint ketten vettek részt az ütlegelésben, a harmadik társuk pedig az egészet végignézte. A Blikk azt is tudni véli, hogy a rendőrök a férfit előállító készenlétisekre próbálták kenni a bántalmazást. A fogdán azonban kamera működött, melynek felvétele bizonyító erejű lehet.A letartóztatott rendőröket hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazással és életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják, az egyikük ellen egy másik büntetőeljárás is folyamatban van. Esetükben a bizonyítékok manipulálása is felmerült. A szolgálati jogviszonyukat azonnal felfüggesztették.Az eset nyilvánosságra kerülése után Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
fel 0 le