#rendőrség

444 444

Profi sunnyogó lopott meg egy taxist egy kispesti autómosóban

Ott sündörgött a gyanús alak a kocsi körül, mégsem vette észre a mosásba belefeledkezett személyszállító.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Hős utcai kerítés, teljes a káosz

A polgármester szerint a teljesen kusza ügy lezárása elhúzódhat az év végéig.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A magyar rendőrség nyugtatja az osztrák állatvédőket: nem vágják le a lesántult rendőrlovakat

Az állatok az Európában tapasztalható biztonságpolitikai helyzetre tekintettel kerültek Ausztriába.
fel 0 le
444 444

Eltűnt két autókereskedő, akik ismerhették egymást, a rendőrség szerint egyelőre nem függ össze a két eset

Antal Csaba egy barátját kérte meg, hogy vigye el az újpesti Erdősor utcába, ahol kiszállt, azóta nem látták. 5 napra rá Pintér Gyula a műhelyéből hazament, de azóta nem tudnak róla, az autója ott áll a ház előtt, a kutyáját pedig a szlovákiai Léván találták meg.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Ennyi bűnügy, betörés, erőszak, tragédia, kocsifeltörés és rablás történt az utóbbi időben a lakóhelyén

Bűnügyi és baleseti térkép hazán egész területéről.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Kijárja az unokám az iskolát, mire ennek vége lesz” – mondta a balesetben elhunyt rendőr édesapja

Négy éve történt a tragédia, de a mai napig nem kért bocsánatot a részeg sofőr.
fel 0 le
444 444

Rendőrségi helikopterrel forgatott kampányvideót egy lengyel kormánypárti képviselő

Marek Opioła ugyanakkor a rendőrségnek mást mondott, hogy miért kell neki a helikopter.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Januárban Győrben, most Budapesten tűnt el a 14 éves lány

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Januárban Győrben, most Budapesten tűnt el a 14 éves lány

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
fel 0 le
444 444

Halálra gázoltak egy 75 éves nőt a II. kerületben

A rendőrség egy kék BMW-vel közlekedő motorost és további szemtanúkat keres.
fel 0 le
444 444

Toroczkaiék helyett a rendőrség tartott erődemonstrációt Törökszentmiklóson

Nem vonulhattak, pár százan hallgatták meg a szónokokat.
fel 0 le
444 444

Nyomozás indult a hétvégi börgöndi kényszerleszállás miatt

A pilóta egy mezőre próbálta letenni a gépet, de a földhöz csapódott.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Halálos gázolás a fővárosi Zsigmond téren

Egy 75 éves nő az áldozat.
fel 0 le
444 444

Eltévedt túrázók kérték a rendőrök segítségét

Pölöskey Arnold tűzoltó zászlós, és Rák Szilárd címzetes rendőr törzszászlós azonnal lépett.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Bizarr Lego-figurát keres lopás miatt a northamptonshire-i rendőrség

A férfit sokan felismerték, a legtöbben régi videojátékokból.
fel 0 le
444 444

Fiatalkorúakat gyanúsítanak a hajdúhadházi gyilkossággal

A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Inkább megyek börtönbe, mint haza a feleségemhez” – mondta a napfénytetőn ülve autózó 70 éves férfi

A floridai férfi autója napfénytetőjén üldögélve száguldozott egy autópályán, egy rendőr videóra is vette.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Tizenhatszor próbálkoztak unokázós csalással

Öt idős embert átvertek, milliókat kasszíroztak.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Beleesett a Dunába, onnan hívta a rendőri segítséget

Nézte a Dunát a hídról, aztán beleszédült.
fel 0 le
444 444

Beleesett a Dunába a Szabadság hídról, majd felhívta a rendőröket, hogy mentsék ki

A vizet nézte, megszédült, belezuhant a folyóba, aztán meg nem tudott kiúszni a partra.
fel 0 le