444 a kommenteren - 444

444 444

28 millió dollárt fizetett valaki azért, hogy Jeff Bezosszal utazhasson az űrbe

Egy licitáló 28 millió dollárt, azaz kb. 8,05 milliárd forintot fizetett azért, hogy július 20-án Jeff Bezosszal és Bezos testvérével utazhasson az űrbe - írja a Guardian. Az Amazont alapító Bezos űrutazással foglalkozó cége, a Blue Origin július 20-án küld majd rakétát a világűrbe, hogy egy automatizált 11 perces repülés után visszatérjen a földre.A rakétán 6 hely van, az egyiken a világ leggazdagabb embere (Bezos) ül majd, a másodikon Bezos testvére, Mark, a harmadikon a meg nem nevezett licitáló, hogy a másik három helyet kik foglalják majd el, arról nem tudni egyelőre semmit.A Blue Origin közleménye szerint a licitre 159 országból 7600 ember jelentkezett be, de a 10 perc tartó, 4,8 millió dollárról induló aukción ténylegesen csak 20 személy licitált. A licitből befolyó bevételt a Blue Origin alapítványa kapja, amit tudományos pályára készülő, tehetséges gyerekek támogatására hoztak létre.Az utasnak azonban nemcsak fizetnie kell, meg kell felelnie bizonyos fizikai kritériumoknak is. Magassága 152 centinél nem lehet kisebb, de 182-nél sem nagyobb. Súlyának 49 és 101 kiló között kell lennie, 90 másodperc alatt meg kell másznia 7 lépcsősort a kilövőálláson, és ki kell bírnia 90 percet egy ülésbe csatolva, vécézés nélkül.A Blue Origin útja komoly reklámerővel is bír, ahogy élesedik a verseny Bezos és Elon Musk űrturizmus-fejlesztő cégei, valamint a szintén milliárdos Richard Branson által létrehozott Virgin Galactic között. A tét óriási: vajon melyik milliárdos uralja le a piacot, amin keresztül a világ leggazdagabb emberei az amerikai éves átlagfizetés 700-szorosáért, elképesztő károsanyag-kibocsátás árán tölthetnek majd néhány percet a világűrben?
fel 0 le