444 a kommenteren - 444

444 444

Kiderült néhány részlet, hogyan menekült meg egy 16 éves lány és az anyja az összedőlt floridai tizenegyemeletesből

A nyolcadik emeleten laktak, a lakásuk az épület egyik leomlott szárnyában volt, a 16 éves strandröplabdás lány, Deven Gonzalez és az édesanyja, Angela mégis a surfside-i, floridai házomlás nagyon kevés túlélője között vannak. Arról, hogy mi történt velük a szörnyű éjszakán, a lány röpladbaedzőjétől tudni, aki meglátogatta a kórházban, ahol a többszörös combcsonttörését kezelik.A házomláskor a nyolcadik emeleti lakásuk a negyedikig zuhant, a mentőcsapatok itt húzták ki mindkettejüket a törmelék alól. Az anyja még nála is súlyosabb sérüléseket szenvedett, és bár ugyanabban a kórházban kezelik őket, eddig egyszer tudtak röviden videócsetelni, amikor az anyja születésnapján kivették a torkából az intubáló csövet. Az ügyvéd édesapja viszont az eltűntek között van. A nővére, Taylor nem volt otthon a végzetes éjszakán, a barátaik szerint most ő tartja a lelket a többiekben.Deven Gonzalezre, aki a ház összeomláskor ébren volt, majd az azt követő események alatt is végig magánál volt, tűzoltók bukkantak rá, akikhez az volt az első szava, hogy pár nap fontos múlva röplabda tornája lesz, amin mindenképp játszania kell. Napokkal később, amikor az edzője meglátogatta a kórházban, elnézést kért tőle, hogy elmulasztotta az utolsó edzést, mire az edző azt mondta neki, hogy most rá koncentráljanak, ne a röplabdára. Az edző szerint a lány mindenre emlékszik a történtekből, ezért azóta is rémálmai vannak. A műtétei után már képes volt megtenni néhány lépést, de hosszú rehabilitáció vár rá. A súlyos sérüléseket elszenvedett anyjára a héten műtétek várnak, de a helyzethez képest ő is jól van és reagál a környezetére.Az épületben néhány embernek hasonlóan nagy szerencséje volt, a 64 éves Iliana Monteagudónak még Gonzalezéknél is nagyobb. Ő ugyanis, miután arra ébredt éjjel egy után az ötödik emeleti lakásában, hogy mintha inogna az épület, huzatot érzett. Azt hitte, nyitva hagyta a teraszajtót, de amikor odament becsukni, azt látta, hogy az üveg tolóajtó valamiért kiugrott a sínből. Ezt furcsának találta, de miközben az ajtót nézte, hangos reccsenést hallott a háta mögül, mire megfordult, hogy azt lássa, óriási repedés nyílt a falon és indult el a padló felé. Erre felkapott egy köpenyt, a tárcáját és kirohant a lépcsőházba, így nem zuhant a mélybe. Hirtelen melltartót is akart húzni, de később azt mesélte, hogy egy hang rászólt, hogy hagyja, mert ezen múlhat az élete, azért azonnal indult. Három emelettel fölötte Raysa Rodriguez szintén az ingásra ébredt. Felkapta a telefonját és kirohant a sötét folyosóra, ahol azt látta, hogy kidőlt egy betonoszlop, a liftajtók pedig bezuhantak az aknába. Először az épület külső lépcfsőjén akart menekülni, odaszaladt, kinyitotta az ajtót, hogy döbbenetére nyolc emeletnyi mélységbe nézzen le, az a szárny ugyanis addigra már összeomlott. Végül mindkét nő lejutott az első emeletig, ahonnan egy erkélyen át mentették ki őket.(via CBS News)
fel 0 le