Antal Árpád, az erdélyi Sepsiszentgyörgy polgármestere a fegyelmi szabályok szigorítására szólította fel a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF), hogy visszaszorítsák a romániai stadionokon eluralkodott magyarellenességet.Azt írta, „mélységesen felháborító és kimondottan aggasztó lett a magyarellenesség gyakorisága és mértéke a romániai lelátókon”. Antal szerint az FRF nem lépett fel kellő eréllyel a jelenséggel szemben, „ezért határozottan felszólítjuk a labdarúgó-szövetség vezetőségét, hogy egyrészt szigorítsanak a szabályokon, másrészt ezeket a szabályokat szigorúan tartassák be”.Antal Árpád egyeztetett Razvan Burleanuval, az FRF elnökével, aki elmondta, hogy a szövetségnek a hatályos szabályok szerint kevés mozgástere van, és a kiszabható szankciók a mérkőzés megfigyelőjének jelentésétől függnek. A hatályos törvények értelmében az FRF csak a klubokra szabhat ki szankciókat, ezért az egyik megoldás az lenne, ha a törvényt úgy módosítanák, hogy a szurkolókat is büntetni lehessen akár a stadionokból való kitiltással.Antal szerint fontos, hogy az európai szövetségnek (UEFA) is jelezzék a román futballban uralkodó állapotokat, és felkérjék őket, kísérjék figyelemmel a román bajnokságot.Antal Árpád azután foglalt állást, hogy hétfőn a román élvonalban a Sepsi OSK a Farul otthonában játszott mérkőzésen többször is felcsendült a hazai szurkolók részéről a rigmus, hogy:„Kifelé a magyarokkal az országból!”Niczuly Roland, a Sepsi kapusa arra panaszkodott a találkozó utáni nyilatkozatában, hogy a kapu mögött ülő hazai szurkolók leköpték. A meccset a kispadról a Gheorghe Hagi által irányított Farul nyerte 1-0-ra.Legutóbb múlt szerdán a másodosztályban rendezett Steaua Bucuresti-FK Csíkszereda mérkőzésen csendültek fel magyarellenes rigmusok. Novák Eduárd romániai ifjúsági és sportminiszter hétfőn közölte, hogy a minisztérium erőszak elleni bizottsága belső kivizsgálást indított az ügyben. „Felszólítom mindazokat, akik ezeket az incidenseket elemzik, a Román Labdarúgó Szövetséggel az élen, hogy vonják felelősségre a tetteseket!” – nyilatkozta Novák Eduárd, aki egyébként paralimpiai bajnok, és a tokiói paralimpián is versenyez. (MTI)
444 a kommenteren - 444
Sepsiszentgyörgy polgármestere a magyarellenesség visszaszorításáért szigorúbb szabályokat kér a Román Labdarúgó Szövetségtől