444 a kommenteren - 444

444 444

Egy betörő fényes nappal átmászott a harmadik emeleti erkélyre, a hátizsákját viszont a lakásban felejtette

A VII. kerületben február 22-én délelőtt a 38 éves B. László betört egy Károly körúti társasház egyik lakásába. De úgy, hogy a harmadik emeleti folyosóról átmászott az erkélyre.A lakásban aztán magához vett egy tévét, de a hátizsákját, amiben ráadásul az igazolványa is benne volt, ottfelejtette.A nyomozók a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, és másnap el is fogták. B. László a kihallgatásakor elismerte, hogy korábban ugyanebből a társasházból, az egyik negyedik emeleti lakásból is ellopott egy tévét.Az is kiderült, hogy a férfi az év elején két lakást is bérbe vett a kerületben. Az egyikből egy tévét vitt el, a másikból gyakorlatilag a teljes berendezést eladta.A VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a lopás miatti eljárást most fejezték be, és a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek. (police.hu)
fel 0 le