Hosszú médiatörténeti és politikafilozófia fejtegetésbe bonyolódott csütörtökön Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtök délelőtt, miközben megnyitotta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című kétnapos nemzetközi médiakonferenciát.Orbán arról beszélt, hogy megváltozott a sajtó szerepe a modern nyilvánosságban, mert miután az internet térnyerésével elveszítette korábbi monopol tájékoztató funkcióját, politizálni kezdett. Szerinte ezért van az, hogy a valóságtól elrugaszkodott dolgokat lehet olvasni a sajtóban. Például azt, hogy Magyarországon a kormány felszámolta a médiapluralizmust, a szabad sajtót, a vélemények sokszínűségét. Orbán szerint új intellektuális divat terjedt el: a liberális sajtó már nem tájékoztatni, hanem kioktatni próbálja közönségét; ideológiai kiképzést folytat a függetlenség és az objektivitás hamis álcája mögé bújva, így aztán„a konzervatív médiapiaci szereplők feladatává vált, hogy tájékoztassanak, érvényesítsék a hír szentségét.” Az utolsó megjegyzésben Orbán Balázs feltehetően az utána felszólaló Szalai Zoltánra is célzott, aki nem csak az állam által legkevesebb 400 milliárdos ingatlan- és vállalati vagyonnal felruházott MCC főigazgatója, de az állami forrásokból mesterségesen életben tartott Mandiner nevű jobboldali portál főszerkesztője is egyben; miként jelentős részesedést vásároltak maguknak az ország legnagyobb könyvterjesztő hálózatában, a Libriben is. Szalai Zoltán, az általa vezetett MCC több százmilliárdos, állam által ráruházott vagyonnal a háta mögött - az MTI híradás szerint anélkül, hogy elröhögte volna magát - maga is elismételte, hogy „a liberális médiumok folytatnak politikai-ideológiai küzdelmet Magyarországon”. A valóságban a magyar állam rengeteg adóforintot költött arra az elmúlt években, különösen 2015 után, hogy felvásároljon és kifejezetten a politikai befolyásolás céljából maga oldalára állítsa a független média megmaradt állásait. A Fidesz politikai koncepciójának kifejezetten központi eleme lett 2015 után hogy a független újságírókat jelölje ki elsődleges politikai ellenfélként. Állami felügyelet alatt álló bankok, mint az MKB és az Eximbank együttesen több tízmilliárd forint hitelt biztosítottak a TV2, az Origo, a Mediaworks, a megyei lapok és sok más médium felvásárlásához. A műveletben részt vevő strómanok közreműködésével állt később össze a KESMA-birodalom, amiben mind a 476 médiavállalata közvetlen kormányzati-politikai befolyás alatt áll.
444 a kommenteren - 444
Orbán Balázs furcsállja, hogy a sajtó politizál