Két hét alatt háromszorosára nőtt, és rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, írja az Inforádió az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai alapján.A rádiónak Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Havasi Katalin elmondta, hogy tapasztalataik szerint is sokkal több a beteg gyerek, mint a korábbi hullámok idején, ráadásul sokkal több gyerek kerül kórházba is. "Igyekszünk minden egyes gyereknél nagyon pontosan elhatárolni, hogy ki az, aki kockázati csoportba tartozik és elvégeztetni a teszteket, és valóban azt találjuk, hogy egyre több tünetes gyerekkel találkozunk" – mondta el Havasi Katalin, aki kiemelte, hogy a delta variáns más lefolyású betegséget okoz a gyerekeknél. "Talán ennek az is az oka, hogy az idősek között többen oltottak már, és a gyerekek ilyen szempontból védtelenebbek, illetve önmagában az, hogy a delta variáns sokkal nagyobb vírusszámot produkál a betegek torkában, sokkal fertőzőbb egyetlen beteg, többeket fertőz meg. Maga a vírus is több tünetet okoz, mint a korábbiak" – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.A korábbi variánsokkal ellentétben a gyerekeknél a delta variáns esetében gyakoribb tünet a hasfájás, a hasmenés, a hányás, emellett a láz, a gyengeség és a felső légúti tünetek, a nátha, a köhögés. Kórházba többek között a kifejezett gyengeség, a táplálási nehezítettség, a nagyon erős hasfájás, a hasmenés vagy akár a tüdőgyulladás miatt kerülnek a gyerekek. "A legsúlyosabb esetekben előfordulhat a légzési elégtelenség, szerencsére az, hogy lélegeztetőgépre kerüljön gyerek, ritkán fordul elő, de sajnos intenzív osztályos kezelést igénylő gyerekek is vannak" – mondta még el Havasi Katalin. Az Inforádió hozzáteszi, hogy a hivatalos adatok szerint 38 százalékos a 12-15 évesek átoltottsága, de Havasi szerint egy ilyen erősen terjedő vírusnál magasabb átoltottságra lenne szükség a fertőzések megállításához: "Biztos, hogy 90 százalék fölötti átoltottságra lenne szükség, úgyhogy én nagyon biztatnék minden gyereket, minden édesanyát, hogy gondolja meg, hogy igazán a vírustól kell félni, és nem az ellene védő oltástól". Eredetileg december 20-án indulhatott volna az 5-12 évesek oltása, de az EU egy héttel előre hozta a Pfizer-vakcinák szállítását. A házi gyermekorvosok ugyanakkor egyelőre nem kapták meg az eljárásrendet és a pontos kezdési időpontot.Havasi Katalin hozzátette, hogy a 12 év fölöttiekhez hasonlóan a háziorvosok szívesen oltanák 12 év alattiakat is a praxisokban, hiszen szerencsés, ha a kisebbeket a szülő jelenlétében oltják, és a legtöbb szülő és gyerek a saját háziorvosában bízik meg, hozzátette azonban, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor oltópontok vagy akár az iskola is szóba jöhet.
444 a kommenteren - 444
Rekordszinten van a 15 évesnél fiatalabb fertőzöttek száma Magyarországon