Sánta Mária az RTL Híradójának újságolta el, hogy épp egy laborvizsgálati leletet keresgélt a 2017 óta működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT), azaz az online egészségügyi nyilvántartásba, amikor váratlanul szembesült azzal, hogy már boncolják. November 18-án történt Mária halottkezelése, tudta meg Mária az Ügyfélkapuján néhány nappal később. A boncolás helyszíne elvileg a Péterfy Kórház pathológiai osztálya volt. A 32 éves nő okkal gyanakodott, hogy a rendszerben van a hiba, és valójában életben van, mert az EESZT az elhunyt vizsgálata után még két, további járóbeteg-ellátást is rögzített. Az pedig alighanem az orvosainak is feltűnt volna, hogy a vizsgált páciens már halott. A helyszín annyiban stimmelt is, hogy novemberben Mária valóban járt a Péterfyben, csak nem boncolták, hanem laborvizsgálaton járt. Az RTL riportjában Késmárky András háziorvos jelezte, hogy a tévedés valószínűleg emberi hiba lehet, de annyiban nem meghökkentő, hogy orvosi értelemben a pathológiai vizsgálat sem különbözik az élő emberek ellátásától, és ezt a különbséget az EESZT sem feltétlenül érzékeli. A halottá nyilvánításnak ellenben bonyolultabb és hosszadalmasabb adminisztratív háttere van, így Máriát és senki mást nem fenyegeti az a veszély, hogy egy ilyen hiba miatt a rendszer automatikusan halottnak tekinti, és hogy emiatt az ellátásának dokumentációja ne lenne a továbbiakban elérhető vagy frissíthető.
444 a kommenteren - 444
Saját boncolásáról talált leletet az EESZT-ben