444 a kommenteren - 444

444 444

Gulyás Gergelyt érte a megtiszteltetés, hogy folytassa Novák Katalin családpolitikáját

„A családokért felelős tárca nélküli miniszter általános jogutódja a Miniszterelnökséget vezető miniszter” - áll a csütörtökön megjelent kormányrendelet első pontjában, ami alapján a nemrég lemondott Novák Katalin feladat- és hatáskörét Gulyás Gergely veszi át. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban ő felel majd a kormányban a szociál- és nyugdíjpolitikáért, továbbá a gyermekek és az ifjúság védelméért. Novák Katalinra utal ezidáig többek között az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító, idén februári kormányrendelet is, ami miniszteri engedélyhez köti az egyedülálló szülők örökbefogadását. Orbán Viktor kormányfő karácsony előtti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre erősítette meg, hogy a Fidesz Novák Katalint fogja jelölni köztársasági elnöknek, ezért a miniszter néhány napra rá jelezte, hogy távozik a kormányból, hogy minden erejével az előtte álló feladatra koncentrálhasson. A családügyekben magát minden fronton és rendszeresen exponáló Novák, aki a miniszterelnök szavait az egész családját érintő felkérésként illette, azt mondta, férjével és gyerekeivel közösen döntöttek úgy, hogy vállalják a feladatot. Gulyás esetében ez biztosan nem így történt, mert a politikusnak a Miniszterelnökség oldalán elérhető miniszteri bemutatása szerint, ami minden miniszter esetében beszámol a családi állapotról, nincs felesége és nincsenek gyerekei sem.
fel 0 le