András herceget, a brit királyi tagját mostantól nem illeti meg az őfelsége megszólítás, Erzsébet királynő ugyanis megfosztotta kedvenc fiát minden katonai és királyi címétől. A Buckingham palota ezt azután jelentette be, hogy kiderült, András hercegnek bíróságon kell felelnie a vádakra, amelyek szerint a herceg többször is megerőszakolta az akkor 17 éves Virginia Giuffre-t. András herceg címeit a királynő a királyi család más tagjaira ruházza majd át. A New York-i bíróságon zajló polgári pert Giuffre indította, aki azt állítja, az azóta meghalt Jeffrey Epstein és a nemrég elítélt Ghislaine Maxwell "közvetítette ki" őt a velük baráti viszonyban lévő András hercegnek, aki 2001-ben Maxwell londoni lakásában, Epstein New York-i otthonában és egy karibi orgián is szexelt vele. András herceg és ügyvédei el akarták érni, hogy a New York-i bíróság utasítsa el a most 38 éves Giuffre keresetét, mert Guiffre 2009-ben megállapodott Epsteinnel, hogy kártérítésért cserébe senki mást nem fog beperelni, aki Epsteinhez köthető. Szerintük András herceg is a szerződésben rögzített „potenciális alperesek” kategóriájába tartozik. A bíróság viszont nem adott igazat a herceg ügyvédeinek, így Andrásnak bíróság elé kell állnia. Ezt pedig immár egyszerű brit állampolgárként kell majd megtennie. A herceg továbbra is tagadja bűnösségét és azt állítja, meg fog küzdeni az igazáért. A királynő azután vonta meg másodszülött fiától a neki járó címeket és privilégiumokat, hogy csütörtökön 150 brit veterán nyílt levélben kérte őt erre. A brit hadsereg, haditengerészet és légierő volt tagjai azt írják a királynőnek, hogy Ghislaine Maxwell perében számos olyan információ derült ki a hercegről, amelyek alapján a Guiffre által indított per kimenetelétől függetlenül hogy megtartsa a katonai címeit. "Ha a hadsereg bármelyik másik magas rangú tisztjéről derülnének ki hasonlók, elképzelhetetlen, hogy megtarthatná a rangját" - írják a veteránok. (Guardian)
444 a kommenteren - 444
Megfosztotta királyi és katonai címeitől András herceget az angol királynő