444 a kommenteren - 444

444 444

Egy tanulmány szerint a férfiak sokkal vonzóbbak a nők számára maszkban, mint nélküle

A brit Cardiffi Egyetem tanulmánya szerint a szájmaszkok azon túl, hogy védelmet nyújtanak a koronavírus ellen, vonzóbbá is teszik viselőjüket.A kutatás során azt mérték, hogy a különböző maszkok hogyan változtatják meg az arc vonzerejét. Az eredmények szerint a klasszikus kék orvosi maszk teszi vonzóbbá az embereket. A vizsgálatban 40 férfi vett részt, akik különféle maszkokat húztak az arcukra, majd a kutatók nőket kértek meg, hogy egy egytől tízig terjedő skálán értékeljék a férfiak arcát maszk nélkül, szövetmaszkban, kék orvosi maszkban, illetve úgy, hogy a maszk által eltakart területre az arcuk elé tartanak egy fekete könyvet. "A tanulmányunk szerint a nők minden más lehetőségnél vonzóbbnak tarották a férfiak arcát akkor, amikor kék orvosi maszkot viseltek. Ennek egyik oka lehet, hogy megszoktuk, hogy az egészségügyi dolgozók kék maszkot viselnek és automatikusan az ápolókhoz vagy az orvosi szakmában dolgozó emberekhez kötjük. Egy olyan időszakban, amikor sebezhetőnek érezzük magunkat, nyugtatóként hathat ránk a kék orvosi maszk látványa, emiatt pedig pozitívabban viszonyulhatunk a viselőjéhez. Azt is megállapítottuk, hogy lényegesen vonzóbbnak találjuk az arcokat maszkban, mint nélküle" - mondta dr. Michael Lewis, a kutatás vezetője, aki szerint a maszkkal kiválóan elrejthetjük az arcunk nemkívánatos vonásait.A kutatás eredményessége után az egyetem most azt tervezi, hogy a kísérletet megfordítják, nőkre adnak maszkot és férfiaknak kell értékelniük őket maszkban és anélkül. (Skynews)
fel 0 le