A Wizz Air menetrend szerinti járatával hazatért Varsóból Ukrajna ötödik elnöke hétfőn reggel. Petro Porosenko még december végén távozott az országból – azzal, hogy előre tervezett megbeszéléseken vesz részt, és néhány napig marad távol –, közvetlenül azután, hogy az Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai idézést próbáltak neki átnyújtani hazaárulási ügyében. Külföldi tartózkodása azonban közel egy hónapig tartott.Porosenko vasárnap sajtótájékoztatót tartott Varsóban, illetve több interjút is adott – politikailag motiváltnak nevezve a vele szembeni vádakat, és kifejtve, hogy nem hagyja magát lecsukatni –, így a Kijev melletti Zsuljani repülőtéren egyrészt a DBR munkatársai, másrészt több tucatnyi újságíró, harmadrészt a híveiből álló ezerfős tömeg várta. A politikus, aki 2014–19 között volt államfő Ukrajnában, most az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki párt első embere.Az exelnök őrizetbe vételéről a Pecserszkij kerületi bíróság dönt, az ülés délelőtt kezdődött. Korábban a főügyészség közölte, egymilliárd hrivnya, több mint 11,5 milliárd forint óvadék kiszabását kérik a bíróságtól azért, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezhessen. Január 7-én ugyancsak a Pecserszkij kerületi bíróság befagyasztotta Porosenko teljes személyes vagyonát.A milliárdos oligarcha-exelnök a harmadik gyanúsítottja a donbasszi illegális szénvásárlási ügynek. A nyomozó hatóság hazaárulással és terrorista szervezetek támogatásával gyanúsítja Petro Porosenkót. Adataik szerint a donyecki és a luhanszki szakadár köztársaságokból 1,5 milliárd hrvinya – kb. 18 milliárd forint – értékben szállítottak szenet Ukrajnába illegálisan a 2014-es fordulat után.Az ügyben előzőleg két személyt gyanúsítottak meg: Viktor Medvedcsuk oroszpárti képviselő-üzletember-oligarchát és Vlagyimir Gyemcsisin volt energetikai minisztert.
444 a kommenteren - 444
Petro Porosenko volt ukrán elnök hazatért, hétfőn dönt a bíróság az őrizetbe vételéről