444 a kommenteren - 444

444 444

A kormánymédiában akkor se téma a Völner–Schadl-botrány, amikor már hivatalos következménye is van

Hétfőn írtuk meg a 444 birtokába jutott több mint 1700 oldalas nyomozati iratok alapján, hogy Schadl György, a Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett Rogán kabinetfőnökének és Völner Pál rokonának is. Annak ellenére, hogy a dokumentum hivatalos ügyészségi irat, és cikkünk hatására a Szegedi, illetve a Pécsi Tudományegyetem jogi kara is vizsgálatot indított, utóbbi pedig felfüggesztette egy érintett tanársegéd vizsgáztatási jogát, a kézi vezérlésű köz- és kormánymédia nagy része nem találta említésre méltónak a fejleményeket. A kormányról nem is beszélve: az érintett miniszter, Varga Judit december óta bujkál a sajtó elől. Az MTI ellenzéki pártok közleményeit hozta ugyan a témában, de saját hírt nem értek sem a vonatkozó újságcikkek, sem az egyetemek által indított vizsgálatok. Átnéztük a szóban forgó híroldalakat is, hogy megütötte-e az ingerküszöbüket a Völner–Schadl-botrány.A közmédia honlapján és a nagyobb KESMA-lapokban nem írnak a fejleményekről. Az einstandolt Index szemlézte cikkünket, ők beszámoltak a vizsgáztatás alól felmentett pécsi tanársegédről és Schadl ingatlanvásárlásairól is.A Mediaworkshöz tartozó szegedma.hu ugyanakkor megírta hétfőn: Végrehajtó-ügy: a szegedi egyetem is vizsgálatot indított. Megemlítik a cikkben a Pécsi Tudományegyetem vizsgálatát, Rogán Antal kabinetfőnökét és Völner Pál rokonát is, azt viszont kínosan kerülik, hogy Völner maga kérte a szívességet Schadltól.
fel 0 le