A pekingi olimpiára készülő svéd síszövetség bemutatta azt a szupermaszkot, amit elvileg kórházi használatra terveztek, és azt javasolják, hogy a sportolóik is ezt viseljék - írja az Eurosport. Erről a maszkról van szó:Az Aftonbladetnek Tommy Eliasson Winter korábbi olimpikon síkrosszos, a svédek csapatának egyik vezetője azt mondta, hogy ez a maszk a küldöttség tagjait sokkal jobban védi például a repülőtéren vagy a repülőgépen, mint a hétköznapi. Mindenki kap egyet, nem kötelező a használata, és folyamatosan várják a visszajelzéseket arról is, hogy miben tudjuk még jobbá, kényelmesebbé tenni. „Igyekszünk megvédeni a versenyzőket, amennyire csak tudjuk” - mondta.A maszkok akkumulátorral működő, állítható erősségű ventilátorral rendelkeznek, amely folyamatosan tisztítja a levegőt. Az akkumulátor a legalacsonyabb teljesítményen akár 19 órán keresztül is bírja.Az elsők között Walter Wallberg freestyle síző próbálta ki a technikát.„Kicsit nehéz lélegezni benne, és eléggé hangos, főleg a legmagasabb fokozaton. Viszont van zseblámpa-funkciója, úgyhogy aki könyvet szeretne olvasni a repülőn, akkor simán tud. Jó szórakozást hozzá!”Ha a videó nem indul el, erre a linkre kattintva megtekinthető.A svéd sífutók közül Charlotte Kalla hatalmasat nevetett, amikor meglátta a maszkot. „Ez tényleg úgy néz ki, mintha be lenne zárva a fejünk! Persze egy idő után már semmi sem meglepetés, és el kell fogadni, hogy különleges körülmények vannak, amikhez alkalmazkodni kell. Még sosem használtam hasonlót, maximum akkor, amikor felújítottuk a lakást és védtük magunkat a portól.”Frida Karlsson szerint az eszköz úgy néz ki, mintha nem Pekingbe, hanem az űrbe mennének, de reméli, hogy segíteni fog, emellett esetleg a következő halloweeni buliig is megtarthatják őket.Maja Dahlqvist is eléggé meglepődött: „Ez teljesen beteg! Mondjuk tegyük hozzá, hogy teljesen beteg világban élünk most. Ha segítenek távol tartani az összes vírust, akkor bármikor magamra teszek egyet!”Az alpesi sízők közül Anna Swenn-Larsson nagyon pozitívan értékeli a fejlesztők törekvéseit.„Mindenképpen használni fogom. Már a képeket látva is nagyon jó érzés töltött el, mert bármit hajlandó vagyok megtenni azért, hogy egészséges maradjak. Nem érdekel, hogy hogyan nézek ki benne, a lényeg a biztonság.”Kristoffer Jakobsen kicsit szkeptikusabb nála.„Erről beszélni kell a vezetőséggel, mert én nem vagyok disznó, hogy ilyet hordjak… Úgy néz ki, mint valami ügyetlen Ebola-maszk, és az a kérdés is felmerül, hogy akkor már nem kellene-e teljes védőruhát viselnünk? Először azt hittem, ez az egész egy vicc. Talán a kézhigiéniára kéne jobban figyelnünk… mi van akkor, ha valaki elfelejt kezet mosni? Tényleg ez fog megmenteni minket?”Hogy valójában hány svéd fogja viselni a szupermaszkot, az a következő napokban, hetekben az Eurosport adásaiból is kiderül majd. További cikkek a téli olimpiáról az Eurosport oldalán.
444 a kommenteren - 444
Olyan maszkokat kaptak a svéd síelők az olimpiára, mintha nem Pekingbe, hanem a Marsra indulnának