Őrült izgalmakat hozott Jászapáti Petra elődöntője a pekingi olimpián a női 500 méteres számban. A negyeddöntőjét hatalmas fölénnyel nyerő magyar borzasztóan rajtolt és szinte végig a mezőny legvégén haladt. A cél előtt egy jó kanyarnyival viszont elesett a belga versenyző, a mögötte haladó kínai elbizonytalanodott, Jászapáti pedig az utolsó métereken feltámadva úgy tűnt, hogy elképesztő bravúrral másodiknak jön be a végéről. De mint kiderült, mégsem, célfotó alapján 2 ezreddel maradt le kínai ellenfelétől, így csak B-döntős, ahol maximum hatodik lehet.
444 a kommenteren - 444
Csoda után dráma: 2 ezred híján nem döntős Jászapáti Petra