„Stately, plump Buck Mulligan came from the stairhead, bearing a bowl of lather on which a mirror and a razor lay crossed.”Ezzel az egyszerű mondattal kezdődik minden idők egyik leghíresebb, legforradalmibb és legrejtélyesebb nagyregénye. De az 1922. február 2-án – az ír James Joyce 40. születésnapján – Párizsban megjelent Ulysses vége már egyáltalán nem ilyen egyszerű és rövid: az utolsó fejezet nyolc, központozás nélküli, iszonyúan hosszú mondat, az egyik a 4391 szavával az addigi leghosszabb angol nyelvű mondat volt.TudatA kb. 250 ezer szóból álló, 30 ezer szavas szókincsű regényt a modernista irodalom csúcsművének szokták nevezni. Joyce előtt még senki sem helyezte ennyire középpontba a gondolkodás folyamatát: az Ulysses hosszú időre leváltotta a 18. és 19. századi regények narrátorközpontú technikáját a belső gondolatokat, a „tudatfolyamot” tükröző szövegre.A regénynek három főbb szereplője van: a magyar és zsidó származású, valós személyeket idéző hirdetési ügynök, Leopold Bloom, a felesége, Molly és Joyce alteregója, az Ifjúkori önarcképekből ismert költő, Stephen Dedalus. Az ő dublini történetüket ismerhetjük meg egy átlagos hétköznapi napon, 1904. június 16-án.A cím Odüsszeusz latin megfelelője, és bár az Odüsszeiát és az Ulyssest egy csomó egyértelmű párhuzam köti össze, Joyce egyszer azt nyilatkozta, „annyi talányos és rejtett utalást tettem bele, hogy a professzorok évszázadokig elvitatkoznak azon, mit, hogyan értettem”.A barátja, Hermann Broch – akit 1938-ban a nácik többek között Joyce közbenjárására engedtek szabadon – azt írta: „Joyce Odüsszeusz-allegóriája »merő tréfa« volna, ha nem volna mélyebb szellemi jelentése, ha nem tartalmazna egy második és harmadik hatványú allegóriát, ha ezzel nem találná el még egyszer az élet és a költőiség lényegét, amelyre itt Homérosz a példa. Allegorikus építmény és felépítmény ez, amely éppúgy vonatkozik a primitív életfunkciókra, mint a végső filozofikus-skolasztikus megfontolásokra…”IdőJoyce jómódú kispolgári családban született, 11 testvér közé, de miután az apja 1891-ben csődbe ment, a család szegénységben élt. Joyce 1898-ben a University College hallgatója lett, és orvosnak készült. A rendkívüli nyelvtehetségének köszönhetően anyanyelvi szinten beszélt írül, angolul, franciául, görögül és olaszul, de holt nyelveket és szinte ismeretlen tájnyelveket is ismert.Az egyetemen szerette Ibsent, Aquinói Szent Tamást és Yeatset, verseket írt, és 20 évesen színészkedett is. Már ekkor szembefordult a katolicizmussal és az ír nacionalizmussal is. A diploma után, 1902-ben Párizsba ment, ahol újságíróként és nyelvtanárként dolgozott, az anyja halála után pedig alkoholista lett.1904-ben megszöktette majdani feleségét, akit csak 1930-ban vett el. Két gyerekük született, Giorgio és Lucia. A lány táncos volt, és egy időben Samuel Beckett-tel járt, de aztán a fiatal író – akit James Joyce érdekelt igazán – elutasította. Luciát az 1930-as évek közepén skizofréniával diagnosztizálták. Carl Gusav Jung analizálta, aki korábban az Ulyssesről azt írta, hasonlít a skizofrén íráshoz. A lányt az 1982-es haláláig kórházban ápolták.1909-ben Dublinba visszatérve Joyce – akinek a látása ifjúkora óta egyre romlott – megnyitotta Írország első moziját, ami hamar tönkrement, miután az író visszament Triesztbe, ahol nyelvtanításból, gyapjúkereskedésből és újságírásból élt. 1907-től 22 kiadó utasította vissza a Dublini embereket. Ekkoriban az amerikai – később fasisztává vált, majd elmebeteggé nyilvánított – Ezra Pound segített neki. A Dublini emberek 1914-ben jelenhetett meg Dublinban, de mivel nem volt sikeres, Joyce megint elhagyta Írországot, és nem is tért vissza többé.Az Ulyssest Triesztben, Zürichben és Párizsban írta meg. Szemben két másik, szintén elismert, nagy modernista regénnyel, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában és Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című opuszával, az Ulyssesnek idővel nagy hatása volt a városra is, ahol a cselekménye játszódik.Pedig – minthogy hugyoznak, szarnak és maszturbálnak is a történetben – obszcenitás vádjával már akkor betiltották az Ulyssest, amikor még csak pár részletet hoztak le belőle magazinok. Amerikában 1934-ig, Angliában 1936-ig volt tiltólistán, a beküldött vagy becsempészett példányokat pedig elégették.Írországban ugyan hivatalosan nem tiltották be, de egy vámügyi joghézag miatt nem is kellett, és a katolikus nacionalisták amúgy is nehezményezték, hogy Joyce kívülről meri kritizálni őket. Az író hazájában csak az 1960-as években kezdték el nyilvánosan terjeszteni a könyvet.A regény a megjelenése óta megosztó. T. S. Eliot 1923-ban „a jelenkor legfontosabb expressziójának” nevezte, Vladimir Nabokov pedig a 20. század legjobb regényének tartotta, és 1933-ban érdeklődött is, hogy lefordíthatná-e oroszra. Thomas Mann viszont rejtélyes módon alig említette, sőt a saját bevallása szerint nem is olvasta el Joyce műveit, Virginia Woolf pedig – nem kizárt, hogy irigységből – ostobaságnak és illetlennek tartotta az Ulyssest. A Guardian a 100. évfordulóra újraközölt egy korabeli kritikát, ami fejet hajtott Joyce zsenialitása előtt, de nem mehetett el szó nélkül a regényben tapintható szexualitástól.Sylvia Bach meg volt győződve arról, hogy az Ulysses történelmi jelentőségű mű, és az a döntése, hogy Párizsban a félretett pénzéből kiadja a forradalmi botrányregényt, az avantgárd kulturális hősévé tette. Sokkal több volt Joyce-nak, mint a kiadója: bankára, ügynöke, titkára és a családi barátja. De aztán a kiadói jogok körüli viták miatt a két ember kapcsolata megromlott, és Bach végül átadta a regény jogait.Miután az USA-ban United States v. One Book Called Ulysses perben hozott, az irodalmi önkifejezés szabadságának mérföldkövét jelentő, kedvező ítélet megszüntette a tiltást, a Random House 1934-ben nagyobb közönséggel is megismertette a regényt, de még 20 év telt el, mire Joyce-t a halála után elismerték a nagy írók között. Bár az írót frusztrálta a könyve fogadtatása, egy vesszőt sem változtatott volna rajta azért, hogy megfeleljen a közízlésnek, inkább vállalta az irodalmi botrányhős szerepét.Dublinban az első Bloomsdayt a regény eseményeinek ötvenedik évfordulóján, 1954. június 16-án tartották meg, 1962-ben Sylvia Bach nyitotta meg a dublini James Joyce Múzeumot, 1982-ben pedig az író 100. születésnapja alkalmából országszerte ünnepségeket rendeztek. A New York Times akkor azt írta, „Dublin ünnepli Joyce-t, akit egykor megvetett”.TérA 100. évfordulón az 1749 közölte Gula Marianna írását, amiből kiderül, miért változott folyamatosan az Ulysses megítélése. A tanulmány a nyitójeleneten keresztül azt is érzékelteti, miért nagyon nehéz olvasmány a regény: „Az Ulysses nyitójelenetének nyelvközi (angol-latin, angol-görög) játéka továbbá azt is jól példázza – s ez az Ulysses esetében fokozottan érvényes –, hogy az olvasás nem más, mint mentális, kognitív fordítások sorozata.”A BBC-nek irodalmárok adtak tippeket arra, hogyan érdemes olvasni az Ulyssest:„Senki sincs teljesen felkészülve a könyv elolvasására. Ha tudsz valamit a zenéről, az nagy segítség lehet. Ha tudsz valamit Írországról és a történelméről, az is segíthet. Ne próbáld túl gyorsan elolvasni! Olvasd fel hangosan, úgy életre kel a szöveg!” (John McCourt, az olaszországi Macerata Egyetem professzora) „Annál jobban élveztem, minél jobban elmélyültem benne. Ha valaki könnyű olvasmányt keres, ez nem neki való. Kihívás, de megéri, mert óriási mélysége van benne. Ha rájössz, hogy egy epizód túl nehéz, ne csüggedj, lépj tovább! Ez nem egy detektívregény, amiben meg kell fejteni a harmadik fejezet nyomait ahhoz, hogy el tudd olvasni a negyediket.” (Dan Mulhall, Írország amerikai nagykövete) „Ne félj! Olvasd el az Ifjúkori önarcképet, az segíthet a karaktereket illetően.” (Darina Gallagher, a dublini James Joyce Központ igazgatója) „Csinálj olvasókört. Életre kel, ha másokkal együtt olvasod. Miközben olvasod, időzz el apró részleteken. Lassíts!” (Keri Walsh professzor, a New York-i Fordham Egyetem Irish Studies Intézetének igazgatója) Persze a komplex, nehéz mű után később még hosszabb és bonyolultabb regények is születtek. Thomas Pynchon Súlyszivárvány című 1973-as amerikai regényét szokták például a posztmodern csúcspontnak nevezni, összehasonlítva a modernizmus csúcspontját jelentő Ulyssesszel. Vagy ott van a szintén nagy rajongótáborral bíró, 1100 oldalas Végtelen tréfa is, amiben szintén felfedezhetők utalások az Odüsszeiára, és aminek a tiszteletére Bostonban is tartanak olyan túrákat, mint az Ulysses miatt Dublinban.És ezek csak a nagyon híres, népszerűbb, egyébként még mindig egészen könnyen leküzdhető regények. Vannak egészen befogadhatatlan méretű alkotások is, mint a 2007-ben elhunyt, osztrák Marianne Fritz művei: a Dessen Sprache du nicht verstehst (Akinek a nyelvét nem érted) című 1986-os, több mint 3300 oldalas regényt a megjelenésekor gyűlölte a kritika, ugyanis nem elég, hogy hosszú, de így is néz ki.NyelvA regény lefordítását először Babits Mihály vetette fel, aki irodalomtörténetében némi távolságtartással méltatta a könyvet: rabelais-i bőséggel és „kissé bogaras szimbolisztikával” jellemezte.Szerb Antal 1941-ben, Joyce halála utána azt írta: „Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.”Lukács György pedig 1951-ben, a Magyar Írók I. Kongresszusán elmondott beszédében úgy fogalmazott: „A hanyatló kapitalizmus… az ösztönök uralmát hirdette a tudat felett. A dekadens irodalom azt mutatta, hogy kizárólag az ösztön mozgatja az embert, hogy az ösztön az ember igazi lényege, ez teremti meg igazi személyiségét. Ha tehát ez az irodalom az embert a maga felfogása szerint akarta ábrázolni, akkor a semmitől sem gátolt, ösztönös folyamatokat helyezte ábrázolásának a középpontjába. Iskolapéldája ennek az, amikor Joyce Ulysses című regényében 80-100 oldalon leírta, hogy egy Bloom nevű kispolgárnak ösztönösen, gátlás nélkül mi minden jár az eszében, amikor a W. C.-n ül. Ezt a jelenetet a hanyatló kapitalizmus irodalmában szinte jelképnek lehet tekinteni.”Takács Ferenc szerint Szerb és Lukács valószínűleg el sem olvasta, vagy csak nagyon felületesen futotta át a regényt, Lukács például egy kb. 1 oldalas részt állított be 100 oldalasnak, Szerb pedig valószínűleg – sokakhoz hasonlóan – nem volt tisztában azzal, hogy Bloom mellett Dedalus a másik főszereplő. (Részlet az 1986-os verzió 836. oldaláról: „Stephen kezdeményezésére, Bloom sürgetésére mindketten, először Stephen, aztán Bloom, vizeltek a félhomályban, szoros egymásmellettiségben, húgycsövüket láthatatlanná téve kezük elárnyalása által, tekintetük pedig, először Bloomé, aztán Stephené, a kivetülő világos és félvilágos árnyékra irányult.”)Néhány éve pedig Paolo Coelho mondta azt az Ulyssesről, hogy „ártalmas az irodalomra” (bár sokan az ő műveiről mondanak ilyesmiket).Joyce egyik első magyarországi rajongója, Hamvas Béla szerint az egészről „csak az szerezhet fogalmat, aki nekifog és belekóstol. A részletek csak arra alkalmasak, hogy visszariasszanak.” Hamvas 1930-ban azt írta: „Az Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma.”Az első magyar fordítást Gáspár Endre készítette el 1947-re, abban a rövid időszakban, amikor a háború után a könyvszakma már pont képes volt ekkora munkára, de még nem tombolt a sztálinizmus.1956-ig Joyce minden műve tiltólistás volt, az Ulysses hivatalos megítélése lényegében az maradt, amit Karl Radek fejtett ki az 1934-es moszkvai írókongresszuson: „férgektől nyüzsgő szemétdomb, mikroszkópon keresztül mozgófilmre rögzítve”.1956 után úgy sikerült megjelentetni Joyce korai verseit és novelláit, hogy a lektori jelentések ártalmatlannak minősítették azokat, szemben éppen az Ulyssesszel, ami továbbra is a hanyatló burzsoá kultúra díszpéldányának minősült.A második fordításra 1974-ig kellett várni, ami akkora fordítói siker volt, hogy a kiadó 50 ezer példányt rendelt belőle. Az új fordítónak, Szentkuthy Miklósnak már az 1934-es Prae című művén érződik a hasonlóság, pedig a saját bevallása szerint ekkoriban még nem is ismerte Joyce munkáit.Szentkuthy szerint Joyce-t „az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus – műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mint ha egyenletes regényformába öntötte volna.” Az Ulysses 2012-ben teljesen új magyar kiadásban jelent meg, aminek a tavalyi, korrigált verziójában a fordítók (Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) kisebb-nagyobb változtatásokat hajtottak végre.Szegedy-Maszák Mihály 2010-ben oldalakon át konkrét példákkal érzékeltette, milyen nehéz feladatokkal kell szembesülnie a fordítónak, Kappanyos pedig tavaly így foglalta össze a korábbi fordítások bajait:„1986-ban Bartos Tibor – az időközben megjelent kritikai kiadásra hivatkozva, de arra valójában kevés figyelmet fordítva – átírta az 1974-es szöveget, ezek a változtatások viszont inkább a saját kreativitásához közelítik a regényt, mintsem az eredeti szigorú, az utolsó betűig átgondolt struktúrájához. Szentkuthy és Bartos némileg félreértette a belső monológ és a tudatfolyam időközben közhelyessé vált fogalmait, az Ulysses ugyanis nem a szerző szabad asszociációs, improvizatív szárnyalása: a főszereplők elméjének belső történései az előéletük, a tapasztalataik, az értékrendjük, a vonzalmaik és ellenszenveik nagyon is konkrét tényeihez kapcsolódnak. Minden pontosan érthető, sőt valójában sokkal pontosabban, mint a külsődleges narrációnál – ám mindez sokkal nagyobb figyelmet kíván az olvasótól, és ennél is nagyobb odaadást a fordítótól. Szentkuthy stilisztikai kreativitása valóban Joyce-éhoz mérhető, a szerkesztői fegyelem azonban nem tartozott az erényei közé, és ezt Bartos beavatkozása sem pótolta. Az 1986-os (negyvenezer példányos) verziót az Európa Könyvkiadó 1998-ban újra megjelentette, de ekkoriban már felmerült az újrafordítással felérő radikális revízió igénye.”2012-ben végre majdnem mindenhol lejártak a szerzői jogok, azóta világszerte új kiadások jelentek meg, amiket a szerző jogtulajdonos unokája addig megakadályozhatott. Az eseményt a New Yorker a Halálcsillag pusztulásához hasonlította, Stephen James Joyce ugyanis arról volt híres, hogy könyvek megjelenését lehetetlenítette el vagy részeket töröltetett belőlük, konferenciákat zavart meg, pótolhatatlan iratokat pusztított el (például Lucia leveleit), és még azon is kiakadt, hogy 2013-ban az Ír Központi Bank a megkérdezése nélkül adott ki emlékérmét a nagyapja tiszteletére. James Joyce utolsó leszármazottja 2020 januárján, 89 évesen halt meg.HalálJoyce az Ulysses után 16 évig dolgozott az 1939-ben megjelent Finnegans Wake-en, ami egy építőmester haláláról szól, aki a halotti torán felül a ravatalon, mert a civakodó haverjai véletlenül leöntik a legjobb ír whiskey-vel.A regény soknyelvű szójátékokkal, nyelvi furfangokkal van tele, Hegedüs Géza azt írta róla: „az angol olvasó számára is akadályverseny. Fordítását meg lehetett kísérelni, de aki merte, annak is meg kellett hátrálnia. Azok, akik a rejtelmes angol – és közben más nyelvekből is kevert – véghetetlen szöveget elolvasták, (vagy azt mondják, hogy elolvasták), ahányan vannak, annyiféleképpen mondják el, mi van abban a könyvben. (…) Persze ez is feltűnést keltett, de a hatás nyomába se jöhetett az »Ulisses«-ének.”Néhány részletet kivéve nem is fordították le magyarra – többek között Ottlik Géza is megpróbálta, de elbukott –, maga Joyce pedig, mire a végére ért, a zöldhályogja miatt szinte már alig látott, és 1941-ben, 58 éves korában Zürichben egy gyomorfekélyműtét után kómába esett és meghalt. Bár még az ír kormányban is volt olyan miniszter (Desmond Fitzgerald), aki az írót fel akarta terjeszteni irodalmi Nobel-díjra, az írek ellenségessége Joyce-szal szemben abban is megmutatkozott, hogy a zürichi temetésén sem képviselte senki Írországot.(Én az Ulyssest 20 évesen olvastam el: nem értettem szinte semmit, és nem is emlékszem semmire, csak arra, hogy zseniálisnak tűnt. Meg arra, hogy mi az utolsó szó.)