444 a kommenteren - 444

444 444

A földdel tették egyenlővé Rogán Cecília tihanyi nyaralóját

Nagy építkezés folyik Tihany egyik legszebb, a kormányhoz közel álló személyek által kedvelt részén, a páratlan panorámát kínáló Óváron. Itt vett majdnem kétezer négyzetméteres telket két évvel ezelőtt Rogán Cecília, Rogán Antal volt felesége is. A csodás fekvésű ingatlanon egy tájba simuló ház állt, a kertben volt szőlő meg medence is, ami hivatalosan bizonyára esőtározó volt, errefelé legalábbis csak az olyasmi engedélyezett. Ugyanis ahogy errefelé szinte az összes telek, hivatalosan ez is „szőlő és gazdasági épület”.A szép háznak, ami korábban szerepelt Rogán Cecília Instagramján is, ma már csak hűlt helye van, ahogy a szőlőnek is. A telek körül hatalmas mobilfalakat állítottak, így alig lehet belátni, de az biztos, hogy nemcsak hogy lebontották a házat, de a helyén már új építkezés indult, éppen a pincét csinálják. A bontás és az építkezés jogszerűségéről, körülményeiről szerettünk volna többet megtudni a hatóságoktól is, de választ csak Tihany jegyzőjétől kaptunk, aki azt írta, építéshatósági feladatokat ők nem látnak el, természetvédelmi ügyekben pedig a Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya az illetékes. Kerestük őket is, de választ eddig nem kaptunk.Az általunk megkérdezett építész szerint a bontásra valószínűleg nem is kellett engedélyt kérni, mivel a ház nem volt olyan nagy, és valószínűleg nem állt sem műemléki, sem helyi védelem alatt. Háromszáz négyzetméter hasznos alapterületűnél nem nagyobb lakóépület építési engedély nélkül is felhúzható, legfeljebb ha utólag kiderül, hogy valamit szabálytalanul csináltak, akkor a hatóság eljárást kezdeményezhet, és büntetést szabhat ki. A telek méretéből adódóan azonban háromszáz négyzetméteresnél nagyobbat nem lehetne építeni.Óváron jelenleg is rengeteg telken zajlik építkezés, ottjártunkkor további öt telken folyt lázasan a munka. Köztük a korábban a 444.hu által felfedezett, a hegy oldalába vájt kráternél is, ahol a tulajdonosra mindössze 500 ezer forintos természetvédelmi bírságot szabtak ki a fák szabálytalan kivágásáért. Óváron van háza Mészáros Lőrincnek és Dzsudzsák Balázsnak, és most is kormányközeli tulajdonosok építkeznek a környéken. Ahogy a Balaton körüli településeken mindenhol, úgy Tihanyban is felpörgött az adás-vétel, és nem tett rossz lóra, aki szőlőhegyi területen vett szőlőt, gyümölcsöst gazdasági épülettel. Augusztusban az önkormányzat közzétett egy tájékoztatót, mely szerint a településrendezési eszközök szőlőhegyi területekre vonatkozó felülvizsgálatát kezdeményezték. A leírás szerint a falu északi, középső és dél-keleti területein lévő kertes mezőgazdasági területek „beépítettsége és területhasználata igen változatos, valamint általánosságban elmondható, hogy a beépítésre szánt területekkel szoros kapcsolatban, vagy azokkal összenőve helyezkednek el. A módosítás célja a Tihany község területén található kertes mezőgazdasági területeket érintő szabályozás felülvizsgálata, azoknak, a magasabb rendű tervekkel való megfelelésének biztosítása” - írták. „A módosítás várhatóan nem jár környezeti hatásokkal, mivel a területek használata nem fog megváltozni”.
fel 0 le