A magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek, és kevés ilyen ország van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szlovéniai Lendván.A kormányfő kollégájával, Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett, a találkozón megállapodást írtak alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztéséről.Közös sajtótájékoztatójukon Orbán Viktor elmondta: a járvány ugyan meggyötörte Magyarországot és Szlovéniát is, de összességében a sikeresen védekező országok közé tartoznak.Orbán szerint megváltozott a helyzet Európában. Néhány éve még azt gondoltuk, hogy a nyugati gazdaságok nélkül nem működnek a közép-európaiak, és ez talán most még mindig igaz, de kiegészült azzal az igazsággal, hogy a közép-európai gazdaságok nélkül nem működnek többé a nyugat-európaiak.Úgy értékelte, hogy sokkal egyenrangúbb viszonyok jöttek létre gazdasági erő és egymásrautaltság szempontjából az Európai Unióban, ezért „Magyarország bátrabban áll ki a saját igaza, a saját fölfogása, saját tervei mellett. (...) Mi nem bajkeverők vagyunk, csak megerősödtünk, és tudatában vagyunk annak, hogy a mi hangunkat legalább ugyanolyan mértékig meg kell hallgatni” Brüsszelben, mint a nyugat-európai országokét - mondta.A magyar miniszterelnök szerint minél inkább együttműködnek a közép-európai országok, annál erősebb lesz a hangjuk.Janez Jansa szlovén kormányfő szerint az aláírt magyar-szlovén megállapodás hidat képez a szélesebb együttműködéshez, annak alapján tovább lehet építeni a kétoldalú kapcsolatokat. A két kormányfő a Mura- és a Rábavidék fejlesztését előirányzó közös alapról írt alá megállapodást, amely a 2022-től 2026-ig terjedő időszakra évente 5-5 millió eurót biztosít a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára. Az alap létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot Janez Jansa és Orbán Viktor tavaly szeptemberben írta alá a szlovéniai Celjében, az 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján, a régió legnagyobb kereskedelmi és üzleti eseményén, amelynek partnerországa 2021-ben Magyarország volt. (MTI)
444 a kommenteren - 444
Orbán szerint a magyar és a szlovén gazdaságok erősebben jönnek ki a válságból, mint ahogy belementek