444 a kommenteren - 444

444 444

Migration Aid: Az ukrajnai menekültek döntő többsége Nyugat-Európába tart, az Orbán-kormány nem is tudná őket hol elszállásolni

Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság még vasárnap a rendőrségi honlapon. Siewert András, a Migration Aid vezetője lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta: szerinte 90 százalékuk csak néhány napot marad Magyarországon, mert Nyugat-Európából értük érkező barátokkal, rokonokkal utaznak tovább leginkább Ausztriába vagy Németországba. Így becslése szerint jelenleg legfeljebb 10 ezer menekült elszállásolása a feladat Magyarországon.„A záhonyi közúti határátkelőnél óránként átlagosan 10-15 ukrán gékocsi lép át a határon. Az ukrán oldalon 8-10 óra az átlagos várakozási idő, de ez nem a magyar határrendészet miatt van, ők akár négy sávban is fogadják az autókat. Még az ukrán oldalon tolódnak fel a járművek az ottani hatóságok intézkedéseinek köszönhetően” – írta a Migration Aid a Facebook-oldalán. A hadiállapot miatt a 18-60 év közötti férfiak nem utazhatnak ki, azonban a kettős állampolgárok (pl. magyar állampolgársággal is rendelkezők), és a harmadik országbeli állampolgárok igen. Ezeknek a kiutazási jogosultságoknak az ellenőrzése lassítja a kiléptetést. A menekültek több mint 90 százaléka nő és gyermek.A segélyszervezet szerint a záhonyi vasúti határállomáson a helyzet néha kritikusabb, de jelenleg nagyjából mederben tartható. Rendszeresen közlekedő vonatokkal el lehet jutni a Nyugati pályaudvarra. A kihívást a határközi régiós közlekedésben Csap felől éjjel érkezők jelentik, amikor már nincs csatlakozás Budapest felé. Ez az elmúlt napokban 200-300 fő volt, akik ilyenkor nem tudnak tovább menni. Róluk kell gondoskodni a következő Pestre induló csatlakozásig. Ez szükség esetén megoldott a helyi művelődési házban. Helyszíni beszámolójuk szerint Beregsurány és Tiszabecs helyzete annyiban tér el Záhonytól, hogy itt gyalogos beléptetés is történik.„Menekülteket fogadó helyszínné változott az elmúlt napokban a Nyugati pályaudvar is, ahová az előbb már említett záhonyi vonalon érkeznek Ukrajnából. A vonatok érkezése nehezen kiszámítható a késések miatt. Sokan csak tranzitban érkeznek, azaz a következő lehetőséggel tovább indulnak Nyugat-Európa felé" - írta a Migration Aid.Sievert András lapunknak úgy fogalmazott: az önkormányzatok és a magánszemélyek felajánlásai nélkül nem boldogulna a magyar menekültügyi intézményrendszer, mert az Orbán-kormány az elmúlt években annyira leépítette, hogy 1500 menekültet sem tudnánk befogadni. Felhívta arra az ellentmondásos szituációra is a figyelmet, hogy míg a déli határon gyakorlatilag a légy sem tud átjönni, addig az ukrán-magyar határon minimális az ellenőrzés.
fel 0 le