444 a kommenteren - 444

444 444

Meglepő hangnemben szedte le a keresztvizet Brüsszelről az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese

Az Európai Parlament keddi állásfoglalásból hiányzik a bátorság és azok a sarokpontok, amelyeket az Unió és tagállamai kötelesek lennének szem előtt tartani Ukrajna tagjelöltté fogadásának folyamata során. Ezt Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese írta közösségi oldalán, meglehetősen számonkérő hangnemben.A parlament – amelynek ülésén a videón bejelentkező Volodimir Zelenszkijt álló vastapssal köszöntötték – nyilatkozatba foglalta, hogy az unió intézményei kötelesek tagjelölti státust kínálni Ukrajnának, majd folytatni a munkát az integráció érdekében.Zsovkva elfogadja, hogy maga az Európai Parlament nem biztosíthat ilyen státust országának, de szerinte a képviselők lehettek volna bátrak annyira, hogy kijelölik azokat a konkrét politikai kereteket, amelyek között az uniónak és a tagországoknak mielőbb el kellene végezniük a csatlakozással kapcsolatos munkát. Ez nem történt meg.„Szeretném még egyszer világossá tenni elnökünk álláspontját: Ukrajnának a teljes értékű uniós tagfelvétel gyorsított folyamatára van szüksége. Ez azt jelenti, hogy az általános és hosszadalmas bürokratikus rutin helyett példátlan sebességgel kellene felvenni Ukrajnát. A mi országunk készen áll erre. Ugyanezt akarjuk látni Brüsszeltől és az összes tagállamtól” – írta a hivatalvezető-helyettes.Hozzátette, az Európai Bizottság és az Európa Tanács egyetlen ülését sem tarthatják meg anélkül, hogy Ukrajna integrációjának egyes kérdései ne kerüljenek napirendre.„Másmilyen menetrendet nem fogadnak el az ukránok Brüsszeltől” – írta merészen Ihor Zsovkva.
fel 0 le