444 a kommenteren - 444

444 444

Két hónap után meghalt az első disznószívvel élő ember

Két hónappal a történelmi szívátültése után meghalt az első olyan ember, akinek a testébe egy disznó genetikailag módosított szívét ültették. Az 57 éves amerikai David Bennett Sr-nak súlyos szívbetegsége volt, a kísérleti műtétbe pedig azért egyezett bele, mert több átültetési várólistáról is lehúzták.Azt egyelőre nem tudni, hogy abba halt-e bele, hogy a szervezete kilökte az idegen szervet. “A halálának nem volt nyilvánvaló oka” - mondta a marylandi egyetemi kórház egyik szóvivője. A férfit felboncolják, a vizsgálat eredményeit ellenőrzött tudományos folyóiratban fogják publikálni. Közvetlenül a műtét után a beavatkozást sikeresnek nyilvánították. Az operáció az alany korai halála ellenére óriási lépést jelent a xenotranszplantáció, vagyis egy másik faj szerveinek emberbe ültetése területén. David Bennett szervezete ugyanis nem azonnal lökte ki az új szívet, ami a szervátültetések esetében kritikusnak számító egy hónapon túl is jól funkcionált.Egymással párhuzamosan több amerikai tudóscsoport dolgozik azon, hogy genetikailag úgy módosított disznószerveket növesszenek laborban, hogy azokat ne lökje ki az emberi szervezet, majd ezeket sikeresen emberbe ültessék. Emiatt történt, hogy az utóbbi pár hónapban egymás után több hasonló műtétről érkezett hír.New York-i sebészek tavaly októberben jelentették be, hogy sikeresen kapcsoltak össze egy genetikailag módosított disznóvesét egy agyhalott ember szervezetével, hogy a vese 54 órán át jól működjön, vagyis vizeletet termeljen. Idén januárban a birminghami University of Alabama kutatói eggyel tovább jutottak ugyanezen az ösvényen: ők egy pár genetikailag módosított disznóvesét már be is tudtak ültetni egy 57 éves agyhalott férfi testébe, ahol a szervek 3 napon át jól funkcionáltak. De mit is jelent a genetikai módosítás? A Bannett testébe ültetett szív eredeti gazdája, vagyis a kísérleti sertés, akiből kivágták, 10 génmódosításon esett át. Négy génjét inaktiválták, köztük egy olyat, ami egy olyan molekulát termeltet a szervezettel, ami beindítja az erőteljes kilökődési folyamatot. Illetve egy olyant, amelynek kiiktatásával meg tudták akadályozni, hogy a szív az átültetés után tovább nőjön. A disznó genomjába ezeken felül hat olyan emberi gént juttattak be, amelyektől azt várták, hogy az idegen szervet jobban el tudják fogadtatni az emberi szervezettel.Bennett a műtét után jól érezte magát, vendégeket fogadott és megnézte a Super Bowlt, de haza azért még nem engedték. Nagyjából egy héttel ezelőtt egyszer csak romlani kezdjen az állapota.A férfivel rengeteg újságcikk foglalkozott korábban, nemcsak önmagában a különleges műtétje miatt, hanem azért is, mert kiderült róla, hogy fiatal korában féltékenységből úgy összeszurkált egy férfit, aki az ölében tartotta akkori feleségét, hogy az illető egész életére megnyomordott és fiatalon meghalt. (via New York Times)
fel 0 le