Több mint húszezer alkamazottját szólította fel a brit kiskereskedelmi üzletlánc, a Wilko, hogy akkor is járjanak be dolgozni, ha pozitív a koronavírus tesztjük, derült ki a Mirror nyomozásából. A Wilko már másnap változtatott a szabályzaton.Az utasítás szerint csak akkor maradhattak otthon az alkalmazottak, ha nagyon rosszul érzik magukat. A tünetmentesek és a könnyedebb tünetekkel rendelkezőknek azonban muszáj volt dolgozniuk. Ha nem mentek be, mert mondjuk nem akarták összefertőzni munkatársaikat és vásárlóikat, nem kaptak fizetést.A szabályt február 24-én hozták meg, közben a Covid miatt kórházba kerültek száma épp emelkedik."A háztartásunkban élnek egészségügyileg kiszolgáltatott családtagjaim, ahogy a munkatársaim között is sokan [veszélyeztetettek]" - mondta az üzletlánc egyik alkalmazotja a Mirrornak. "Megdöbbentett az új irányelvek ilyen érzéketlen értelmezése" - tette hozzá.A kormány ugyan február 22-e óta nem kötelezi a fertőzötteket az otthonmaradásra, ajánlja az öt napos izolációt, illetve a home officet, ha megoldható. A Wilko döntésén azonban sokan felháborodtak, hiszen a munkavállalók nem mérlegelhették, hogy mivel járhat, ha elmennek dolgozni.A kereskedelmi hálózat szinte azonnal reagált a Mirror írására. "Elismerjük, ha valamit elrontottunk, dolgozunk a helyzet javításán. A mai hírek rávilágítottak a Covid-19 irányelveinkkel kapcsolatos félreértésekre" - mondta Jerome Saint-Marc, a Wilko vezérigazgatója.Saint-Marc elmondta, hogy felülvizsgálták az útmutatást, és mostantól a pozitívra tesztelt alkalmazottak otthon maradhatnak, elkerülve a másokkal való érintkezést.
444 a kommenteren - 444
Egy brit áruházi lánc felszólította az alkalmazottait, hogy pozitív Covid-teszttel is menjenek be dolgozni