Az Egri Járási Ügyészségen emeltek vádat öt emberrel szemben, akik raktárosok és árufuvarozók voltak egy egri sajtüzemben, ahonnan 2018-ban és 2019-ben több mint 7 millió forint értékben vittek el sajtot.Az ügyészség közleménye szerint a vádlottak közül ketten, akik az üzemben dolgoztak, kitalálták, hogy „az ellenőrzés részleges hiányosságait kihasználva ellopják a raktárkészlet egy részét”, és saját zsebre fognak dolgozni. Az éjszakai műszakokban együttműködtek velük a sofőrök is, akik a kiszállított árucikkek közé a raktárból további sajtokat is elvittek, hogy azokat feketén adják el.A raktárosok egyike ezt úgy próbálta eltitkolni, hogy a raktár számítógépén egy program segítségével meghekkelte az előző műszak által már lezárt kiadási nyilvántartást, azt a látszatot keltve, mintha a többletárut a nappali műszakban adták volna ki. Összesen 7.689.109 forint kárt okoztak a cégnek.A raktárosokat sikkasztással, a sofőröket orgazdasággal vádolják. Börtönt, pénzbüntetést, foglalkozástól való eltiltást is kaphatnak.
444 a kommenteren - 444
Több mint 7 milliónyi sajtot loptak el egy sajtüzemből