Joe Biden amerikai elnök varsói látogatással fogja lezárni eheti európai turnéját. Az amerikai elnök csütörtökön érkezik Brüsszelbe, hogy részt vegyen az Európai Tanács, vagyis az EU első számú vezetőinek csúcsértekezletén, illetve találkozzon a NATO vezetőivel is.Előtte már hétfőn tárgyalásokat folytat több európai vezetővel. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral, Mario Draghi olasz, és Boris Johnson brit miniszterelnökkel is tárgyal majd.A hetet pedig varsóban zárja. "Március 25-én Biden elnök Varsóba, Lengyelországba utazik, ahol kétoldalú találkozón vesz részt Andrzej Duda elnökkel. Az elnök arról tárgyal majd, hogy hogyan reagál az Egyesült Államok a szövetségeseivel a humanitárius és emberi jogi válságra, amit Oroszország Ukrajna elleni, kiprovokálatlan háborúja gerjeszt" - írta közleményében a Fehér Ház.Ez konkrétabban azt jelenti, hogy Biden további Oroszország elleni szankciókról egyeztetne Lengyelországban, ami az EU tagállamai közül a legharciasabban követel még komolyabb büntetőintézkedéseket - a héten már a teljes kereskedelmi embargó bevezetését is javasolta. Továbbá témája lesz a megbeszéléseknek az a lengyel ötlet is, hogy a NATO küldjön békefenntartókat Ukrajnába.Ez utóbbi biztosan témája lesz a NATO csúcstalálkozójának is, ahol a Fehér Ház előzetes tájékoztatása szerint első sorban amúgy a szervezet védelmi és elrettentő képességeinek erősítéséről fognak tárgyalni, amire értékelésük szerint azonnal és hosszú távon is szükség van Putyin nyíltan konfrontatív politikája miatt. (Via The Guardian)
444 a kommenteren - 444
Joe Biden pénteken varsóba látogat