A mariupoli Nagyezsda Szuhorukova kiment megpisiltetni a labradorját. Aztán a Facebookon megírta, hogy mit látott és arról mi jutott közben az eszébe. A sétáltatás gyakran a nagy megfejtések helye. Szuhorukova azonban nem fejtett meg semmit, csak próbálta megérteni, mi történik éppen vele. Ha megpróbálod elképzelni, milyen lehet most Mariupolban, próbálj konkrét emberekre gondolni, például Szuhorukovára. íme a sétanapló:A bombázások közötti szünetben megyek ki az uatcára. Meg kell sétáltatnom a kutyát. Aki megállás nélkül tüsszög, reszket és mögém bújik. Állandóan álmos vagyok. A magas házaskkal körbevett udvarunk csendes és halott. Már nem félek körbenézni.Velünk szemben nyílik a 105-ös számú ház bejárata. A lángok elemésztettek öt emeletet és lassan lenyeleik a hatodikat. A tűz olyan takarosan pattog a szobákban, mint a kandallóban. A sötét ablakokban nincsen üveg. Nyelvekként lógnak ki rajtuk a megégett függönyök. Nyugodtan, elátkozva figyelem a látványt.Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meghalok. Napok kérdése. Ebben a városban mindenki csak a halált várja. Remélem, nem lesz túlzottan félelmetes. Három napja meglátogatott az idősebbik unokaöcsém egyik barátja és elmesélte, hogy találat érte a tűzoltóságot. Tűzoltók haltak meg. Egy nőnek leszakadt egy karja, lába és a feje. Arról álmodom, hogy a testrészeim a helyükön maradnak még egy erpülőbomba robbanása után is. Nem tudom, miért, de azt hiszem, hogy ez fontos. Bár a harcok közben nem temetnek. Ezt mondták nekünk a rendőrtök, amikor megkérdeztük őket, hogy mit csináljunk egy barátunk halott nagymamájával. Azt tanácsolták, hogy tegyük ki az erkélyre. Hány erkélyen fekhettnek holttestetk?A Mira sugárútion csak minket nem ért közvetlen belövés. Két lövés azért érte az épületet és pár ablak kitört a robbanások miatt, de más házakhoz klépest nem érte sok kár. De az egész udvart így is hamu, üvegcserép, műanyag és fémdarabok rétegei borítják. Próbálok nem ránézni arra a fém dologra, ami a jártszótérre esett, Gondolom valami rakéta lehet vagy aknagránát. Nem érdekel, csak kellemetlen. Ahogy megpillantok egy arcot egy harmadik emeleti ablakban, remegni kezdek. Kiderül, hogy az élőktől félek. A kutyám vonyítani kezd és rájövök, hogy megint lőni fognak. Az utcán járok fényes nappal, körülöttem temetői a csend. Nincsenek autók, hangok, nincsenek se gyerekek, se nagymamák a padokon. Még a szél is meghalt. Azért látni pár embert. A ház falánál és a parkolóban fekszenek, a ruháikkal letarakrva. Nem akarok odanézni. Attól félek, ismerőst látnék.A városomban most minden élet a pincékban parázslik. A mi óvóhelyünkön olyan az élet, mint egy gyertyaláng. Olyan könnyű eloltani. Bármilyen remegés vagy kis szellő hatására leszáll a sötétség. Sírni próbálok, de nem tudok. Sajnálom magamat, a családomat, a férjemet, a szomszédaimat, a barátaimat. Visszamegyek a pincébe és hallgatom a fém csúnya, surlódó hangját. Két hete megy ez és nem hiszem, hogy előtt valaha is lett volna másmilyen élet. Még mindig vannak emberek a mariupoli pincékben. Minden nappal nehezebb túlélniük. Nincs víz, nincs élelem, nincs fény, nem mehetnek ki a szabadba. A mariupoli embereknek túl kell élniük. Segíts rajtuk. Terjeszd a híreket. Tudja meg mindenki, hogy továbbra is civileket gyilkolnak.
Még nincs komment
KKOMMENTER.HU
Hírek 47 forrásból egy helyen. Lépj be, és szólj hozzá, szavazz, kövess másokat.
Megkérdeztük őket, hogy mit csináljunk egy barátunk halott nagymamájával. Azt tanácsolták, hogy tegyük ki az erkélyre
Még nincs komment