444 a kommenteren - 444

444 444

Varga Mihály megígérte: segítenek a rezsiköltségek miatt bajba jutó önkormányzatoknak

Arra törekszenek, hogy a háborús körülmények között is válságállóvá tegyék a magyar gazdaságot és a települések költségvetéseit, mondta a pénzügyminiszter, miután előadást tartott a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén kedden. Az MTI beszámolója szerint Varga Mihály hozzátette:az elért eredmények megőrzésén túl mindenkinek törekednie kell arra, hogy felépítse a tartalékait, és csökkentse kockázatait, ebben segítséget nyújtanak a megyei jogú városoknak.A pénzügyminiszter úgy beszélt a tartalékképzésről, hogy a hónap elején közölte a kormány: a cégek mellett az önkormányzatokat is kilépteti a rezsicsökkentésből. A döntés előtt a kabinet nem egyeztetett a településvezetőkkel, a hír a fideszes Cser-Palkovics Andrást is váratlanul érte. A székesfehérvári polgármestere szerint a városnak 2-3 milliárd forint pluszkiadást jelenthet a lépés.Azt kérték Varga Mihálytól, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem tudják kigazdálkodni a rezsiköltségek emelkedését, számíthassanak a kormány segítségére, és erre garanciát is kaptak a minisztertől,- mondta az MJVSZ elnöke a sajtótájékoztatón. A fideszes Szita Károly arról beszélt, hogy "a rezsiszámlákat látva eljutott odáig, hogy Brüsszeltől kell megvédenie a kaposváriakat, az EU döntései ugyanis jelen pillanatban megoldhatatlan problémát okoznak az önkormányzatoknak."
fel 0 le