Kovács Ákos interjút adott a Hajógyár című YouTube-csatornának, a 34 és fél perces vallomás lényege, hogy élete és a munkássága „már az áldás kategóriája”. Az önértékelést nulláról, vagyis születésétől kezdte. Pontosabban „sikerült meglátnia Isten napját” egy „ódivatú családmodellben”, ahol „egy nő volt az édesanyja”, és „egy férfi volt az édesapja”. A második percben belibbentett egy kellemes hangulatú utalást a nyolcadik kerület etnikai sokszínűségéről, amikor elmondta, hogy egy Teleki téri házba született, ami „már akkor sem volt egy romantikától mentes környék”, majd úgy fogalmazott, hogy manapság „nagyon elnéző mosollyal, nagyon rezerváltan” szokta hallgatni, „amikor valakik a sokszínűség tapasztalatáról és öröméről beszélnek” mert ő azt a nyolcadik kerületben megtapasztalta. Másodpercekkel később már azon szomorkodott, hogy a gyerekeinek minden megadatott, és így kevésbé becsülik meg a dolgokat, közvetlenül ezután pedig kijött a száján, hogy: „Én abban nőttem fel, hogy le kell kapcsolni a villanyt, hogy el kell zárni a gázt, hogy nem kell fűteni, hogy ha nem feltétlenül szükséges.” Ezek után arról beszélt, hogy megtanulta a „leírt és a kimondott szó becsületét”, mert megmaradt a „polgári családja” könyvtára. „Ezt megtanulni, hogy a kimondott szónak értelme és súlya van, tétje van, azt én a könyvekből tanultam. De aki szöveggel foglalkozik, márpedig én dalszövegíró vagyok, dalszerző vagyok, verseket is írtam, novellaszerző is vagyok, mostmár forgatókönyvet is írtam... bocsánat a hosszú felsorolásért, ez nem arról szól hogy én milyen sokoldalú vagyok, hanem az, hogy ugyanaz az energia, amit az ember rövid időre megkap, az nem a sajátja, az különböző műfajok kürtőjén tör a felszínre.”Nem sokkal később „földi sikernek” nevezte azt, ha a közönség „sikít” és ha sokan vesznek jegyet a koncertjeire, aztán Jézussal példálózott, hogy pálmaágakat és virágokat terítettek a lába elé, majd „öt nap múlva felküldik a keresztre ugyanazok az emberek”. Itt már könnyes szemmel magyarázta, hogy „a virágvasárnapi bevonulás a földi sikerek világa”, majd azon kezdett tanakodni, hogyan kéne megfogalmazni, hogy mi a siker. Ebből ezt sikerült kihoznia:„Sok sikerben volt részem, de nem t'om mi az.”És ha már sikerek: a tizenharmadik perc környékén felsorolta, hogy 1992-benlediplomázott, megalapította a cégét, a Bonanza Banzaijal kijött egy dupla koncertlemezük, folyamatosan turnéztak, közben írta az első szólólemezét, játszott duplabulit a sportcsarnokban és forgatta a Néprajzi Múzeumban a Helló című számához a klipet. Hogy aztán elmondja: „Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy csináltam. Most bocsánat, ez nem arról szól, hogy milyen nagyszerű vagyok.”Ezután azért mondott még pár szót a Bonanza Banzairól, pontosabban arról, hogy neki milyen szerepe volt az együttesben, ahol elmondása szerint egyenlően osztották el a jogdíjakat és a „gázsit”, miközben a munka „nem egyenletesen oszlott el”. „Én adtam az interjúkat, mert hamar kiderült, hogy a trióban a legjobbak között vagyok, akik interjúkat adnak, aztán az is kiderült, hogy a szöveget azt jobb, ha én írom.”A szerénykedést itt nem fejezte be, szerencsére gyorsan rá tudta terelni a szót nemrég elkészült kisjátékfilmjére és arra, hogy mekkora „csoda” is az ő munkássága.„Abból, hogy az ember mindent lelkesen, részvétellel, jelenléttel meg akar élni, meg akar tanulni, abból az lesz, hogy mindenbe beledumál, azt hiszi, hogy mindenhez ért. A fura az, hogy ha kellő kitartással csinálja ezt az ember, akkor előbb utóbb egy kicsit el is kezd érteni ezekhez a dolgokhoz. Ezt pont a film kapcsán éreztem meg. Most született egy olyan dolog ezzel a kisjátékfilmmel, ami egy önértékű, szép dolog. Látom, hogy megérinti az embereket. (...) Az én sorsom hatalmas ajándéka, hogy én lehetek lírai szerző is, versíró és dalszövegszerző. (...) Nekem van módom a lírai és az epikus megnyilvánulásra is. Ez egy csoda.”Csodás Ákos mindezek után azzal zárta az interjút, hogy „talán egy egész évtizedbe, de talán kettőbe is beletelt”, hogy megtanulja:„Néha azért bántanak, amit jól csinálok. Sőt, van egy erő, amelyik afelé nyom, hogy ami rossz vagy gonosz benned, azt hangsúlyozd, és azért majd jót fogsz kapni. És ha az ember ezt a kísértést el tudja utasítani, akkor nagyon-nagyon jól jár. Ez már az áldás kategóriája, ami már messze-messze túl van a szerencsén.”Aki szeretné végigélvezni az interjú mind a 34 és fél percét, megteheti:
444 a kommenteren - 444
Kovács Ákos bemutatja: 34 és fél perc szerénység