Mit gondolnak a macskák – teszi fel a világ egyik legégetőbb kérdését rögtön a címében a Netflix új dokuja, az Inside the mind of a cat, ahogy macskatartók teszik fel maguknak ezt a kérdést nap mint nap. Én mondjuk inkább azt szoktam kérdezni minden nap hajnal öt körül, hogy miért ordít a macskám, és miért nem tudok egyetlen éjszakát sem rendesen végigaludni, de erre is választ adnak a kicsivel több mint egy órás filmben. Pontosabban valójában csak erre adnak választ, mert – és most spoiler következik – a Mit gondolnak a macskákból csak az nem derül ki, hogy mit gondolnak a macskák. Ennek az egyik legfőbb oka – amit rögtön a film elején hangsúlyoznak is –, hogy a macskákat még mindig nem sikerült teljesen háziasítani, vagyis megfejthetetlen, misztikus lényekkel, gyakorlatilag apró vadmacskákkal élünk együtt. Nem véletlenül van otthon mindig betadine.A kutyákkal ellentétben a macskák az elmúlt évezredek során nem változtak annyit, megmaradt a vadságuk és ezzel az is, hogy nem akarnak minden áron a kedvünkre tenni. Sőt, leginkább csak azt szeretik csinálni, ami nekik jó. Mert míg a kutyák a gazdájukat tekintik istennek, addig a macskák saját magukat gondolják annak. Épp emiatt teljesen felesleges is a macskákat állandóan a kutyákhoz mérni. Nem a kutyák ellentétei, és nem kevésbé szociálisak, egyszerűen csak mások. Dr. Bruce Kornreich macskaszakértő szerint a macskák a dorombolással például a tudatalattinkba próbálni beférkőzni, dorombolás közben ugyanis olyan fekvenciát képesek megszólaltatni, mint a csecsemő sírásának frekvenciája. Gyakorlatilag kifejlesztettek egy speciális, magas nyávogást a dorombolásukba ágyazva, ami ezt a frekvenciát utánozza. Ezzel pedig megtalálták annak a módját, hogy olyan hangot adjanak ki, amit egyszerűen képtelenek vagyunk ignorálni. Gyakorlatilag direkt akarnak az anyai/apai ösztönünkre hatni, hogy foglalkozzunk velük. Az már más kérdés, hogy mi hogyan tudjuk elérni azt, hogy ők is hallgassanak ránk. Dr. Wailani Sung, a filmben megszólaló viselkedéskutató szerint az alapvető probléma, hogy a macskákat nem lehet sokáig tréningezni, mert hamar elunják magukat. Szerinte maximum 1-5 percet lehet egy macska tanítására szánni, de az öt perc már egészen kivételes eset. Ennyiből kiderült számomra, hogy az én macskám csak az újabb betegségek kitalálásában tehetséges, ő egy percet sem bír eltölteni játékkal, fél perc után már csak unott fejjel néz rám, olyan arckifejezéssel, amiről ordít, hogy valójában azt gondolja, „jó, eddig hajlandó voltam szórakoztatni téged, most viszont már foglald el magad és hagyj békén”, mintha ő tett volna nekem szívességet.Persze minden macskának mások az igényei és más a személyiségük is. Ehhez azonban nekünk kell alkalmazkodni, mert ők képtelenek az alkalmazkodásra. Ezt már az America's Got Talentben is feltűnt akrobata macskák egyik ukrán trénere mondta. De sokszor még nekik is hónapokba vagy akár évekbe telik, mire eljutnak egy-egy macskával odáig, hogy végigmásszon egy rúdon vagy átugorjon egy papírkarikán, pedig éjjel-nappal ezzel foglalkoznak. Vagyis nem teljesen esélytelen a macskák nevelése és trenírozása, csak annyira időigényes, hogy könnyebb beletörődni abba, hogy egy bunkónak tűnő vadállattal élünk együtt, aki időnként váratlanul beleakasztja a fogait a bokánkba, amikor mi csak egy pohár vízért akartunk kimenni az éjszaka közepén.Ettől függetlenül a doku próbálja velünk elhitetni, hogy igenis lehet a macskákat tanítani, csak rá kell jönni, mivel lehet őket megfelelően motiválni. És még mielőtt bárki azonnal rávágná, hogy kajával, ez is tévedés. Legalábbis Dr. Kristyn Vitale macskafiziológus és macskapszichológus(!) szerint, aki a kutatásai során arra jutott, hogy a legtöbb macska valójában a szociális jutalmazást preferálja. Legalábbis amikor a macskáknak választaniuk kellett a kedvenc játékuk, a kedvenc illatuk, a kedvenc ételük vagy a gazdájuk között, az esetek több mint felében a gazdájukat választották. És ezen a ponton érkezünk el a film egyik legfontosabb, és az embereket túl régóta kínzó kérdéshez, hogy szeretnek-e minket a macskák. A filmben megszólaló szakértők sorra bizonygatják egymás után, hogy ha a macskánk hosszan és lassan hunyorog ránk, vagy ha néha hajlandó a hátán fetrengeni, úgy, hogy lássuk a hasát, egészen biztosan feltétel nélkül megbízik bennünk, ami már egészen közel áll a szeretethez. De én tizennégy évnyi tapasztalat után azt tudom mondani, hogy a hunyorgás és a hasmutogatás csak egy óriási átverés, mert a nagy szeretetnek álcázott bizalmaskodással valójában csak azt akarják elérni, hogy megtámadhassák a kezünket, amikor olyan őrült cselekedetre szánjuk magunkat, hogy ilyenkor boldogan megsimogassuk őket.Dr. Kristyn Vitale szerint viszont a macskák igenis figyelnek a gazdájuk érzelmeire, képesek azokat észlelni és értelmezni, sőt, gyakorlatilag érzelmi útmutatást várnak. Mert ha a gazdájuk fél valamitől, ők is félnek, ha pedig tetszik neki valami, nekik is tetszik. Márpedig Vitale szerint ez azt jelenti, hogy kötődnek hozzánk, amit akár a szeretetnek is nevezhetünk. Attól függetlenül, hogy a filmből nem derül ki, hogy mi a franc van a macskák fejében, és a szánakozáson kívül mire gondolnak, miközben ránk néznek, érdemes megnézni a Netflix dokuját, mert kiderül belőle, hogy az ókori Egyiptomnál jóval korábban kezdődött az emberek és macskák szoros kapcsolata, ahogy azt is megtudjuk, milyen hatással vannak a különböző kultúrák a macskák viselkedésére. Na meg azt, hogy puszta kedvességből hoznak nekünk döglött gyíkokat és egereket, mert családtagnak tekintenek bennünket. Nem pedig azért, mert egyszerűen hülyének néznek minket és úgy gondolják, képtelenek vagyunk arra, hogy gondoskodjunk magunkról.